3.jpg

Az U15 Tatabányán, az U13 és az U12 Budaörsön, az U14 itthon győzött

2025. nov. 17.  -  Utánpótlás
Utánpótláseredmények hétvégéről.

Banner Pse

U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 10. forduló: CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR - PAKSI FC 2 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Viló, Markóci, Fábián, Víz, Mayer (Kovács S. 51'), Hamvas (Csötönyi 51'), Tóth, Genzler, Démuth, Váradi, Vajda (Demény 46')
 
Cserék: Demeter, Földi, Csötönyi, Gyarmati, Demény, Nagy, Kovács S.

Gólunkat Démuth 63' szerezte.

„Meg vagyok elégedve a csapat hozzáállásával, illetve a mutatott játékkal is. A mérkőzésen dominálva tudtunk futballozni, ám egy sajnálatos, ötperces rövidzárlatot követően kaptunk két gólt. Gyorsan reagáltunk egy szépítő találattal, azonban a visszahúzódó mosonmagyaróvári csapat tudatosan őrizte egygólos előnyét. Mind a múlt heti, mind pedig ez a mérkőzés jól mutatja, hogy jelenleg ott tart a csapat, hogy a rangadókon még hiányoznak azok a karakteres, extra teljesítmények, amelyek el tudnak dönteni egy-egy ilyen találkozót. Az elmúlt hetekben mutatott mezőnyjátékot kiemelném, azonban ezúttal a hatékony befejezések rendre elmaradtak. Törekszünk arra, hogy az ősz hátralévő részéből a maximumot hozzuk ki - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 10. forduló: TATABÁNYAI SC - PAKSI FC 1 - 5 (0 - 2)

Kezdők: Badó, Fekete, Németh, Herman (Ádám 3'), György, Szabó (Rakó 73'), Gordos, Mráz, Sallai (Domján 73'), Tamási (Kovács 60') Nagy
 
Cserék: Fodor, Kovács, Rakó, Domján, Ádám

Góljainkat Németh 7', Sallai 25', 57', Mráz 45', Gordos 49' szerezték.

„A csapat szervezetten és egységesen játszott az egész mérkőzésen. Jól kezdtük a találkozót, és hamar vezetést szereztünk. Az első félidőben több fordulópontja is volt a mérkőzésnek, amelyekből most jól jöttünk ki, így a szünetre kétgólos előnyt szereztünk. A második félidő elején eldöntöttük a meccset a kulturáltan játszó és az eddigi találkozóin stabilan védekező Tatabánya ellen. A mérkőzésen két döntő tényező volt: az egyik, hogy jobban akartuk a győzelmet, a másik pedig az, hogy a helyzetkihasználásunk az elmúlt időszakhoz képest lényegesen jobb volt. Különösen értékes ez a győzelem, hiszen az utóbbi időben is voltak fontos hiányzóink, de ezen a mérkőzésen 5–6 játékosomra sem számíthattam sérülés és betegség miatt” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 11. forduló: PAKSI FC - CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1 - 0 (0 - 0)

Kezdők: Varnyú, Kern (Khoroshikh 70'), Demény (Böde 60'), Rafael (Orova 70'), Kocsis (László 60'), Görbe, Báló H., Baller, Bognár (Gyöngyösi 60'), Erős, Péter (Vesza 78')
 
Cserék: Orosz, Vesza, Böde, Gyöngyösi, László, Khoroshikh, Orova

Gólunkat Böde 80' szerezte.
 
„Egy nagyon szervezett, inkább a direkt játékot előnyben részesítő csapat ellen játszottunk. Felettébb pozitív, hogy ezzel a játékstílussal szemben eddig még nem szereztünk pontot ebben a bajnokságban, ma pedig hármat is sikerült. Rengeteg párharcot kellett megvívnunk a levegőben és a talajon egyaránt; igen erőt próbáló találkozó volt, amelyen a fiúk jól teljesítettek. Sikerült olyan helyzeteket kialakítani, amelyekkel már a mérkőzés korábbi szakaszában is bevehettük volna az ellenfél kapuját, de az utolsó percben szerzett találat mindenért kárpótolta a csapatot. Ismét gratulálok az egész keretnek a héten elvégzett munkához” - értékelt vezetőedzőnk, Mészáros István.
  
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Dél-Nyugat, 11. forduló: BUDAÖRS - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Végh, Szoó, Kertész, Erdődi, Csobolya, Máriás, Schmitzberger, Franyuk, Tuba
 
Cserék: Faller, Reichert, Kovács, Görgics

Góljainkat Erdődi 9', Schmitzberger 63', Kertész 71', Csobolya 78' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

„Felemás érzéseim vannak a látottakkal kapcsolatban: az eredménynek természetesen örülünk, de a játék minőségével nem vagyok teljes mértékben elégedett. A mérkőzés több időszakában fölényben tudtunk játszani, ennek ellenére a játék minden fázisában sok hibát vétettünk. Hiányzott a türelem a játékunkból, és nem igazán tudtunk folyamatos futballt kialakítani, így sokáig nyílt maradt a mérkőzés, amelyet csak a végén tudtunk lezárni. Ami viszont pozitívum, hogy a fordulópontokból mi jöttünk ki jobban: ott jó döntéseket hoztunk, és jól oldottuk meg a kialakult játékhelyzeteket. Összességében több dolog is tetszett a mérkőzésen, amiért jár a gratuláció a játékosoknak. A hibák pedig a játék részei, amelyekből ugyanúgy tanulnak a gyerekek” - így Váli Roland edzőnk.

U12: Dél-Nyugat, 11. forduló: BUDAÖRS - PAKSI FC 2 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Vasadi, Jókai, Mácsai, Sárosi, Ceglédi, Sereg, Dobszai, Tomolik, Kiss

Cserék: Szalai-Sebestyén, Osztermajer, Képli, Kern, Staub, Takács

Góljainkat Kiss 4', Takács 28', Dobszai 48', 54' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el

„A félidény végére azt látom, hogy az edzéseken elvégzett feladatok egyre nagyobb tudatosságot eredményeznek. Mostanra érezhető, hogy sikerült leraknunk azokat az alapokat, amelyekre a jövőben jól lehet építkezni, és a játékosok úgy edzenek és játszanak, ahogyan erre az időszakra megterveztem. Tetszik az edzésritmus, és egyre többször megjelenik az a minőség és hatékonyság, amely a mérkőzéseken is egyre jobban látszik. A helyzetkihasználásunk még gyenge, és az elkerülhető, ki nem kényszerített hibákból is van még bőven, de nem lehetek telhetetlen. Jó úton járunk, amelyen megállás nélkül, folyamatosan szeretnénk tovább fejlődni. A mostani mérkőzésen rengeteg mindent visszaláttam az egyéni fejlődésből is, ami jó visszaigazolás: a játékosok egyre jobban élvezik, amit csinálunk, és egyre tisztábban értik, mi a célunk, valamint nekik mi a szerepük benne. Gratulálok még egyszer a játékosoknak a magabiztos játékhoz és az elmúlt hetek hozzáállásához!” - fogalmazott vezetőedzőnk, Barics Péter.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök