ZTE_PaksiFCBC1I54213243003.jpg

Hatmeccses nyeretlen szériát kell lezárnunk a Zalaegerszeg ellen

2025. nov. 28.  -  NB I.
A harminckettedik mérkőzésünk jön a ZTE-vel szemben.

Banner Magy1

Jön a 2025/2026-os Fizz Liga tizenötödik fordulója, melyben szombaton 12:30-kor a Zalaegerszegi TE együttese ellen, idegenben lépünk pályára. Jegyinformáció ITT.

Az egymás elleni összevetésünk statisztikáját egalizálhatjuk e hétvégén, ugyanis harmincegy első osztályú bajnoki mérkőzésünket tekintve a mi oldalunkról mindeddig kilenc győzelmünk van tizenkét döntetlen és tíz vereség mellett. 

A mostani párharcunk a tizennyolcadik lesz a ZTE Arénában, de ebből csak háromszor, '21 szeptemberében, '22 áprilisában és '23 októberében tudtunk nyerni a kék-fehér létesítményben. Hazai környezetben sokkal jobb a statisztikánk a zalaiakkal szemben, Pakson eddig hat meccset húztunk be, ötször megosztoztunk a pontokon, és háromszor mindhárom egységet elvitte vendégünk.

A jelen szezonban az egymás elleni viaskodásunkat Pakson kezdtük, egy óra híján pontosan három nappal az ukrán Zsitomir elleni győzelmünk után. A találkozó végén az eredményjelző 2-2-es állást mutatott, de a nagy mezőnyfölény, a sok kidolgozott és kimaradt helyzet miatt mindenki úgy érezte, hogy több volt a mérkőzésben. A Zalaegerszeg a tabellán jelenleg négy győzelemmel, négy döntetlennel, és hat vereséggel, a nyolcadik helyen áll, míg csapatunk hat győzelemmel, hat döntetlennel, két vereséggel, huszonnégy szerzett ponttal a második. A ZTE ellen egyébként éppen egy hatmeccses nyeretlen szériában vagyunk, amit ildomos lenne már megszakítanunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.



A 2024/25-ös évad

A tavalyi szezonban kétszer utaztunk Zalaegerszegre, és csak egyszer, 2024 novemberében fogadtuk itthon a zalaiakat. Az előző évadban az egymás elleni viaskodásunkat tehát idegenben kezdtük, ahová igencsak fáradtan utaztunk, hiszen - akárcsak idén - nyakig benne voltunk a Konferencialiga selejtezőiben. Akkor a három hazai gólra (Bakti Balázs, Mim Gergely, Németh Dániel) csak egy Ötvös Bence találattal tudtunk válaszolni. A következő találkozónkat már Pakson rendezték, és az összecsapás 2-2-es döntetlent hozott. Ekkor Osváth Attila és Böde Dániel góljára Mim Gergely duplája adott választ. Az utolsó, 2025 márciusi bajnoki találkozónk aztán 1-1-et hozott a kék-fehérek otthonában: Könyves Norbert révén még az első félidőben vezetést szereztünk, azonban Krajcsovics Ábel tíz perccel a vége előtt egyenlíteni tudott.






A 23/24-es évad

Zalaegerszegen kezdtünk, ahol Windecker József duplájával, valamint Skribek Alen, Hahn János és Szabó János góljaival 5-2-re ütöttük ki a ZTE-t. A hazai visszavágó a kék-fehéreké lett, majd a harmadik randevú 1-1-et hozott 'Egerszegen, ahol ismét Windecker József volt eredményes. A szezonban tehát minden lehetséges végeredmény kialakult a Zalaegerszeg elleni összecsapásaink során.






A 22/23-as kiírásban


Az első egymás elleni találkozásunk nagyon rosszul sikerült 2022 októberének közepén. A Zalaegerszegen rendezett találkozó 3-0-val ért véget. Pakson sikerült visszavágunk, '23 március elején Varga Barnabás és Windecker József két góljával 3-1-re mi örülhettünk. A harmadik összecsapásunk egyben az idényzáró is volt, ami 1-1-es végeredménnyel ért véget a ZTE Arénában, gólunkat Bőle Lukács szerezte a második percben. 






A 2021/22-es szezonban az első egymás elleni találkozásunkkor gólparádét rendeztünk, hiszen ötször is bevettük a hazaiak kapuját, amire a túloldalról éppen, hogy két válasz érkezett. A paksi visszavágót pedig 3-2-re pipáltuk ki a 2022-es naptári év első mérkőzésén. A harmadik randevúnk során mi és a Zalaegerszeg is átmentette gólszámait a második találkozóról, 2-3-as végeredménnyel hoztuk haza a három pontot.






Ez történt a 2020/21-es évadban: 

Október közepén, városunkban Könyves Norbert szerzett vezetést a vendégeknek a huszonötödik percben, de Balogh Balázs még a félidő előtt egalizálni tudott. A pihenő után pedig egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. Előbb Gévay Zsolt talált a kapuba alig három perccel a második játékrész kezdete után, majd a hetvenötödik minutumban Hahn János állította be a 3-1-es végeredményt. Az ’egerszegi visszavágón Szépe János szerzett vezetést a hazaiaknak igen korán, már a hatodik percben. A szünetre viszont mi mehettünk előnnyel, hiszen fél óra elteltével Bognár István, majd kicsivel később Hahn János is betalált a zalaegerszegi kapuba, 1-2. A második játékrész legelején Favorov Artem egalizált. A hetvennegyedik percben Bognár újbóli találatával ismét nálunk volt az előny, amit tíz perc alatt sikerült is eladnunk, Babati Benjámin és Könyves Norbert szerzett gólt a kék-fehéreknek, 4-3. A mérkőzés hosszabbításában végül Papp Kristóf mentett egy pontot számunkra, 4-4 lett a vége. A szezon harmadik Paks - ZTE randevúját városunkban rendezték. Az 1-1-es végeredményt a mindkét félidő elején szerzett egy-egy találat alakította ki. Kálnoki-Kis Dávid a tizennyolcadik, míg Böde Dániel az ötvenedik percben szerzett gólt... 



A 2019/20-as idény:

A szezon egymás elleni összecsapásaiból - melyek színhelyei szintén Zalaegerszeg, Paks, Zalaegerszeg ritmusban következtek - számunkra az utolsó kettő sikerült említésre méltóan. 

Az első körben, szeptember végén a Zalaegerszeg begyűjtötte a három pontot ellenünk, holott Böde Dániel gyönyörű kapáslövésével mi szereztünk vezetést a kilencedik percben... A paksi találkozón azonban visszavágtunk, hiszen Kelemen Dávid és Böde Dániel szépségdíjas találataival 2-0-s győzelmet arattunk. A harmadik meccs pedig igazán a szív diadala volt. Az akkor még csapatunk mezében futballozó Könyves Norbert majd’ negyedóra után megszerezte számunkra a vezetést, viszont a szünetre már Bobál Gergely találatát követően sajnos egállal vonultunk. A második játékrész nem indult jól számunkra, hiszen előbb Szélpál Norbert vétett öngólt, majd Bobál volt ismét eredményes a hetvenegyedik percben. Ekkor talán mindenki úgy gondolta, eldőlt a mérkőzés, nem így volt. Tíz perccel a vége előtt Böde Dániel értékesített egy jogos büntetőt, a hosszabbítás utolsó momentumaiban pedig Balogh Balázs lőtt távolról a kapuba. 3-3 lett tehát, mellyel felettébb értékes egy egységet szereztünk az akkori bajnoki hajrában.



Egy kis történelem

Első találkozásunkkor 2006. október 21-ét írtunk. A Pakson rendezett premierre kellemes emlékekkel gondolunk vissza, hiszen a gólnélküli első félidőt követően az 50. percben Buzás Attila, a 69-ben pedig Kiss Tamás szerzett gólt. Válasz a túloldalról nem érkezett, így mi örülhettünk a végén. A kereken fél évvel később rendezett visszavágón sajnos mi maradtunk találatok nélkül, míg a ZTE négyszer volt eredményes. 

A következő szezon nem alakult jól számunkra, idegenben és hazai pályán is vereséget szenvedtünk. 

A 2008/2009-es évad egymás elleni párharcai Zala megyében kezdődtek, ahol az első játékrész szintén nem hozott gólt. A második negyvenöt percben viszont kettő találatot is szereztük, Tököli Attila a 61. játékperiódusban volt sikeres, viszont negyed órával később Kriston Attila vétett öngólt, mellyel egalizálta a Zalaegerszeget. 1-1 lett a vége. A paksi visszavágón már talán nem is volt meglepetés, hogy a mérkőzés első felében egyik oldal sem talált a kapuba. A második félidő elején Balázs Zsolt juttatta vezetéshez a kék-fehéreket, amit a 65. percben Tököli Attila egyenlített ki. Több gól nem esett a találkozón, így ismét megosztoztunk a pontokon. 

A ZTE ellen vívott párharcaink a 2009/2010-es bajnoki idényben ismét számunkra feledhetőre sikeredtek. Zalaegerszegen 2-1, Pakson 1-2.

A kilencedik egymás elleni fellépésünk alkalmával, a 13. percben Kamber Dorde szerzett gólt városunkban, de 15 perccel később Montvai Tibor egalizált, majd Kiss Tamás találatával még az első félidőben megfordítottuk az állást. A szünet után a ZTE pörgött fel előbb, és Rajcomar Prince révén két perc elteltével ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. A hátralévő csaknem egy teljes félidőben nem született újabb gól. 2-2-vel zártuk ezt a meccset. A visszavágót ellenfelünk 1-0-val hozta le. 

2011 őszén, Pakson, bár becsülettel küzdöttek a zalaiak, végül nem kegyelmeztünk nekik. Bartha László a 33-ban, majd Szatmári Lóránd a 48. percben talált a vendég hálóba. Stabil előnyünk ugyanakkor 15 perc után, 3 perc alatt elolvadt, miután Máté Péter szinte egymás után szerzett két gólt. Magasföldi József a 71. percben ismét előnyhöz juttatott bennünket, majd 9 perccel a hármas sípszó előtt Kiss Tamás állította be a 4-2-es végeredményt. Egerszegen Kocsárdi Gergely révén az első húsz perc elteltével a hazaiak vezettek, amit egészen a 82. percig tudtak őrizni. Szatmári Lóránd mentett pontot, és 1-1-gyel zárult az a viaskodásunk.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 15 28
2 ETO FC Győr 15 26
3 Ferencvárosi TC 14 25
4 PAKSI FC 15 24
5 Kisvárda Master Good 14 23
6 Puskás Akadémia FC 15 22
7 MTK Budapest 15 20
8 ZTE FC 15 19
9 Újpest FC 15 16
10 DVTK 15 15
11 Nyíregyháza 15 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 15 11
15. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:2
  -   1:0
  -   1:1
  -   3:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök