Fiatal támadónk elmondta, egy dolog biztos: a pályára kilépve akaratból nem lesz hiány

Tizenöt fordulót követően csapatunk szombaton, 17:00-s kezdéssel hazai környezetben lép pályára a tabella jelenlegi hetedik helyezettje, az MTK ellen. Összecsapásunk a 2025/26-os Fizz Liga tizenhatodik fordulója lesz, így az idei bajnokságban másodszor találkozunk a fővárosi együttessel. Jegyinformációk a mérkőzésre vonatkozóan ITT érhetők el. Ellenfelünk a lejátszott tizenöt bajnokijából hatot megnyert, hétszer vereséget szenvedett, és kétszer döntetlent játszott. Ami pedig minket illet: hat győzelemmel, hat döntetlennel és három vereséggel, huszonnégy ponttal a tabella negyedik helyén állunk. Az előző hétvégék után nem lehet más célunk, mint itthon tartani a három pontot.
„Nehéz meccsre számítok, hiszen az utóbbi időben nem voltunk a legjobb formában. Ugyanakkor a csapat erős, stabil, és vannak meghatározó karaktereink, akik ezen lendíteni tudnak. Egy dolog biztos: a pályára kilépve akaratból nem lesz hiány” - fogalmazott technikás támadónk, Szendrei Ákos, akivel szurkólóink hosszabb interjút olvashatnak a hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 15 | 28 |
| 2 | ![]() | ETO FC Győr | 15 | 26 |
| 3 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 25 |
| 4 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 24 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 14 | 23 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 22 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 20 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 15 | 19 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 16 |
| 10 | ![]() | DVTK | 15 | 15 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 15 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 15 | 11 |

































