Kinyik Ákos számára idő előtt ért véget a tábor

A ŁKS Łódź elleni felkészülési mérkőzés első félidejének harmincadik percében Kinyik Ákos maradt lent a pályán, majd nem tudta folytatni a találkozót. Védőnk számára sajnos nemcsak az edzőmérkőzés, a tábor is idő előtt véget ért. „Volt egy lehetőségem a hazapasszra, de az ellenfél támadója jól olvasta a játékot, ezért visszafordultam a mezőny felé, és magam alól próbáltam kipasszolni a labdát. A passz pillanatában - ahogy utólag mondták - talán volt egy kisebb lökés is, én pedig azonnal reccsenést éreztem a térdemben. Lent maradtam, nem tudtam ráállni a lábamra” - mesélte az esetről hátvédünk. „Korábban nem volt hasonló sérülésem, így ez most egy új helyzet számomra. Hazautazunk, ezt követően képalkotó vizsgálatra megyek, majd orvossal konzultálunk, hogy pontos képet kapjunk az állapotomról” - fogalmazott Kinyik.
Védőnk állapotáról a vizsgálatokat követően adunk további tájékoztatást. Csapatunkra még egy felkészülési mérkőzés vár a törökországi edzőtábor során, pénteken a RTS Widzew Lódz ellen lépünk pályára.
Jobbulást, Kinya! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |
































