Véget ért a tábor - Böde Dániel értékelt

Törökországi edzőtáborunk a végéhez ért: csapatunk tizenkét nap alatt végig kemény munkát végzett, négy felkészülési mérkőzést játszott, és ideális körülmények között hangolt a bajnoki folytatásra. A tábor tapasztalatairól, a mérkőzések tanulságairól és az előttünk álló kihívásokról csapatkapitányunkkal, Böde Dániellel beszélgettünk.
Tizenkét nap van mögöttünk. Milyen volt számodra ez az edzőtábor?
Őszintén szólva úgy éreztem, ez volt életem leggyorsabb edzőtábora, pedig volt már pár... A korábbiak valahogy mindig lassabban teltek, most viszont szinte pillanatok alatt eltelt ez a közel két hét. Szerencsénk volt az időjárással, itt kiváló körülmények között tudtunk készülni, miközben otthon röpködnek a mínuszok. Két hét pihenő után kezdtük újra, és mindössze két hét állt rendelkezésre a felkészülésre. Régebben öt-hat, sőt, akár nyolc hét is volt egy alapozás, ez most teljesen más ritmus. Hogy ehhez mennyire tudtunk alkalmazkodni, és valóban készen állunk-e, az a bajnoki mérkőzéseken fog igazán kiderülni.
Nézzük a felkészülési mérkőzéseket. Négyből három találkozón léptél pályára, hogy láttad, milyen tapasztalatokat hoztak ezek a meccsek?
A szakmai stáb jól elosztotta a játékperceket, mindenkinek megvoltak a szükséges meccspercei. A legjobb edzés mindig a mérkőzés, ezt próbáltuk most is kihasználni. Az edzőmeccsek eredményeiből viszont soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Például többször nem a klasszikus meccs előtti edzéseink voltak, hanem fogósabb terhelés előzte meg a találkozókat. Arról persze nem is beszélve, hogy nem tudjuk pontosan, az ellenfelek milyen állapotban, vagy milyen felkészülési fázisban jártak.
Otthon egészen más körülmények várnak ránk. Nehéz lesz visszaállni?
Valószínűleg otthon műfüvön kezdjük újra az edzéseket, a bajnoki mérkőzéseken pedig nem lehet kifogás a talaj vagy az időjárás. Az alkalmazkodás minden csapatot egyformán érint. Az ellenfélnek is ugyanúgy hideg lesz, mint nekünk.

Készen áll a csapat a bajnoki rajtra?
Bízom benne! Én, személy szerint nem érzem úgy, hogy fizikálisan problémám lenne. Kinyik sajnálatos sérülését leszámítva szerencsére aránylag elkerültek minket a komolyabb sérülések, ami fontos egy ilyen rövid felkészülésnél. De mindig azt mondom: a mérkőzések döntik el, mennyire volt jó a munka.
Fiatalok és rutinos játékosok együtt dolgoztak a táborban. Mondj pár szót a két korosztályról.
A fiatalok célja egyértelmű: megmutatni, hogy itt a helyük, és minél több játékpercet kiharcolni maguknak. Erre lehetőséget kaptak most is, hiszen egy teljes mérkőzést játszhattak az első lengyel csapat ellen. Az egy kifejezetten nehéz találkozó volt, a pályán keresztben fújó erős szél alaposan megnehezítette a játékot, így nem is volt igazán élvezetes, az időjárás rányomta a bélyegét az összképre. Amit én látok az az, hogy a lehetőség folyamatosan adott számukra, és az, hogy ki hogyan él vele, már kizárólag rajtuk múlik. Az idősebb korosztályt illetően pedig elmondható, hogy senkin nem látszott visszaesés. Személy szerint én is aktív voltam a két hét pihenő alatt, és összességében a csapaton belül sem érződött, hogy bárki bármilyen lemaradásban lenne.
Saját szempontból milyen volt ez az időszak? Köztudott, hogy a felkészülés hetei neked általában a legnehezebbek...
Ez a mostani teljesen ideális volt. Rövid felkészülés, sok edzőmérkőzéssel tarkítva. Amikor hat-nyolc hetes alapozások vannak, és az első két hétben a száraz futások dominálnak, az jóval nehezebb számomra. Ehhez képest ez most szinte ajándék.
PAFC, Fradi, Debrecen, erős hármassal kezdjük a tavaszt...
Papíron, ez egy nehéz rajt. Az első fordulóban, Felcsúton bármi megtörténhet, sok múlik azon, kinek hogyan sikerült a felkészülése, ki mennyire tud felpörögni a kezdésre. Én személy szerint örülök, hogy idegenben kezdünk, mindig jobban szeretek vendégben nekivágni a bajnokságnak. Ha ebből a három mérkőzésből jól tudunk kijönni, akkor egy igazán szép tavasz elé nézhetünk...
Hétfőtől játékosaink a már jól megszokott paksi környezetben folytatják a munkát. A felkészülés ezzel célegyenesbe fordult...
Fókuszban a bajnoki rajt! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |
































