N_vtelen_1_2_.jpg

NBIII: fiatal csapat, fejlődési potenciál

2026. febr. 27.  -  NB III.
A téli felkészülés pipa, hétvégén startol a bajnokság!

Banner Magy1

Tartalékcsapatunk a NBIII. Dél-Nyugati csoportjában tizenhét forduló után tizenhat ponttal a tizenegyedik helyen telelt. A szezon során jelentősen átalakult a keret: több korábbi alapember az ősz folyamán az NBI-ben vagy az NBII-ben kapott lehetőséget, helyüket pedig nagyrészt fiatal, tapasztalat nélküli játékosok vették át.

Vezetőedzőnk, Kindl István szerint az ősz egyik legfontosabb tanulsága a felnőtt futball ritmusához való alkalmazkodás volt. A csapat teljesítménye hullámzó képet mutatott, több mérkőzésen is csak apró részleteken múlt a pontszerzés. Ugyanakkor biztató jelek is akadtak: például a bajnokesélyes Nagykanizsa és a Dunaújváros otthonában is közel állt az együttes a sikerhez. A téli időszakban a hangsúly a robbanékonyság, a játékhelyzetek megoldása és a kiegyensúlyozottság fejlesztésén volt, valamint több felkészülési mérkőzés segítette a fejlődést. Vezetőedzőnkkel folytatott hosszabb beszélgetést az őszi idényről bővebben IDE kattintva találják szurkolóink.

A téli felkészülés során tartalékcsapatunk kilenc edzőmérkőzést játszott, melyből ötöt megnyert, és négyszer vereséget szenvedett - persze ezen összecsapásokon még nem az eredmény volt a legfontosabb. 

„Létszámban kevesen dolgoztunk a téli felkészülés során, de mindenki tisztességesen és maximális hozzáállással állt bele a munkába. Sajnos a felkészülés utolsó hetében Májik Gergő keresztszalag-szakadást szenvedett, ami ugyancsak nem könnyítette helyzetünket. Kilenc edzőmérkőzést játszottunk, ezek közül a Siófok elleni volt a mélypont - számítottam rá, hogy gyengébb teljesítményt nyújtunk majd, de ekkora eredménybeli különbséget nem vártam. A többi találkozón - például a bajnokaspiráns Kaposvár vagy a Dunaújváros ellen - a vereség ellenére tisztességesen helytálltunk, és voltak biztató elemek a játékunkban. A tavaszi szezonra egyértelmű a célunk: a bennmaradás kiharcolása, a kiesés elkerülése. Nehéz tavasz vár ránk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István.

NBIII-as gárdánk hazai pályán a Ferencvárosi TC II. ellen kezdi a tavaszi idényt. A mérkőzés vasárnap (03.01.) 11:00 órakor kezdődik majd. A belépés a mérkőzésre ingyenes.


NBIII. Dél-Nyugati csoport, 18. forduló
PAKSI FC II. - Ferencvárosi TC II.
2026.03.01., 11:00

Hajrá, srácok!

2 M Solat 1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök