laz_k26a.jpg

Lazók Albertre emlékezünk

2026. márc. 17.  -  Klub
Béla bácsi tizenkilenc éve nincs köztünk.

Banner Magy1

Lazók Albert 1943 - 2007

2007. március 17-én súlyos veszteség érte városunk sportéletét és klubunkat egyaránt. Lazók Albert, a PSE elnökségének tagja, a labdarúgó-szakosztály vezetője tragikus hirtelenséggel, életének 63. évében hunyt el.

Béla bácsi, mert mindenki így hívta, Oroszlányban született, és, mint Pakson oly’ sokakat, őt is az atomerőmű vonzotta városunkba. Munkája mellett már a kezdetektől a sportélet felvirágoztatásának szentelte szabadidejét, valamint anyagilag is jelentősen támogatta a sportot. Mivel szülővárosában Ő maga is bokszolt, nem véletlen, hogy Pakson is az ökölvívással foglalkozott elsőként. A nyolcvanas évek elejétől a PSE ökölvívó-szakosztályának a vezetője volt, és a bokszolók aranycsapata is az Ő nevéhez kapcsolódik, azonban már ekkor törődött a labdarúgással is. Kispályás tornákat szervezett különböző korú utánpótláscsapatok részére, innen pedig egyenes út vezetett a PSE labdarúgó-szakosztályának élére. Vitathatatlan szerepe volt abban, hogy városunknak jelenleg is NBI-es csapata van. Több évtizedes munkája folyamán rengeteg kapcsolatot épített ki, mindenki tisztelte és szerette. Ő volt az, aki soha senkinek nem mondott nemet. Bárki fordulhatott hozzá a problémájával, mindenkinek segített. Béla bácsinak mindene volt a sport!

Klubunk minden év márciusában Lazók Albert Vándordíj elismeréssel díjazza az év utánpótlás-labdarúgóját, tisztelegve ezzel egykori vezetőnk nagysága előtt.

Ahogy minden esztendőben ilyenkor, klubunk vezetői és ikonikus helyi játékosai idén is meglátogatták Lazók Albert sírját, melyre friss koszorút is vittek.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök