Behari.jpg

A harmadik ’Barcika elleni bajnokink következik

2026. ápr. 03.  -  NB I.
Az MTK után a Kazincbarcika lehet a második csapat, akit az idei bajnokságban háromból háromszor legyűrünk.

Banner Magy2

A 2025/26-os Fizz Liga huszonnyolcadik fordulójában a Kazincbarcika együttesét fogadjuk hazai pályán. Jegyinformációk ITT.

A bajnokság harmadik kanyarjának felénél járunk, az összecsapás pedig kellő fontossággal bír, hiszen győzelem esetén az idei év első hazai sikerének örülhetnénk, nem elfelejtve azt sem, hogy folytonos harcban vagyunk a dobogó harmadik fokáért.

Az egymás elleni statisztikát nézve mindkét bajnoki mérkőzésünket megnyertük a Kazincbarcika ellen - összesen eddig öt gólt szereztünk, és egyet sem kaptunk a sereghajtótól.

Az idei szezonban a hatodik, illetve a tizenhetedik fordulóban találkoztunk hétvégi ellenfelünkkel. A tavaly augusztusi találkozónk alkalmával került sor az első NBI-es párharcunkra. A nyár végi, Pakson rendezett első félidő - a sok lehetőség ellenére - nem hozott gólt. A második félidőben azonban először Tóth Barna talált be, majd nem sokkal később ikonunk, Böde Dániel tekert a jobb felsőbe, a harmadik találatot pedig Lenzsér Bence jegyezte. A második mérkőzésünket idegenben, Mezőkövesden játszottuk a ’Barcika ellen. A december közepén rendezett találkozón Szendrei Ákos vállalta magára a főszerepet: az első, és a második félidőben is betalált, ezzel 2-0-s sikert arattunk. 

Innen folytatjuk, remélhetőleg egy újabb paksi sikerrel! 

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!




PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök