tokoli1.jpg

Tököli 50

2026. máj. 21.  -  Klub
Ikonikus csatárunkat kerek születésnapja alkalmából köszöntöttük.

Banner Magy1

Tököli Attila egy megkerülhetetlen jelenség a honi labdarúgás berkeiben. Egy igazi legenda, aki szintén az NBI-esek háromszázas klubjában fejezte be pályafutását. Ikonikus támadónk legtöbb találkozóját - száztizenhetet - klubunk égisze alatt játszotta. Az élvonalban százhatvanöt, a magyar kupasorozatokban pedig tizenkilenc gólig jutott. Profi pályafutását követően klubunk kötelékében maradt. Az elmúlt évtizedben másodedzőként, tartalékcsapatunk vezetőedzőjeként, később pedig utánpótlástrénerként is tevékenykedett klubunk sikereiért. Ezt követően, 2024 szeptemberében egy új lehetőség kopogtatott ajtaján - legendás korábbi edzőnk, Csertői Aurél segítője lett Mezőkövesden.

Tököli Attilát klubunk technikai vezetője, Karszt József díszes emlékplakettel köszöntötte kerek születésnapja alkalmából.

Boldog vagyok, jó érzéssel tölt el, hogy emlékeznek az emberre. Lesz helye a plakettnek a többi díj mellett a polcon. Azzal, hogy már ötössel kezdődik a korom, nem foglalkozom, nem lehet mit tenni ellene (nevet)… - fogalmazott legendás támadónk.

Attilának ezúton is még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Tokolijozso1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök