DSC05755.jpg

Szekszárdi a folyamatos, kemény munkában hisz

2026. aug. 11.  -  NB I.
Kiváló védőnk elárulta, céljai közt az első gól is szerepel az idei szezonban.

Banner Magy1

Jó formában érkeztél a szezonkezdetre. Hogy sikerült számodra a felkészülés? 

Úgy érzem, hogy a felkészülés során mindent megtettem azért, hogy megfelelő állapotban várjam a szezon kezdetét. Fizikálisan és fejben is készen álltam, és már nagyon vártam, hogy újra tétmérkőzéseken is pályára léphessek. Szerencsére úgy érzem, jól sikerült a felkészülés, és az első mérkőzések is ezt igazolták. Remélem, ezt a formát a szezon további részében is tartani tudom, valamint még tovább tudok fejlődni.

Ezzel együtt tehát olyan rajtot sikerült produkálnod, amilyet előzetesen szerettél volna?

A zalaegerszegi meccs eredményének kivételével, igen. Természetesen mindig van hova fejlődni, ezért szeretnék a továbbiakban is keményen dolgozni, és mérkőzésről mérkőzésre még többet kihozni magamból.

DSC06984


A Panathinaikosz elleni odavágón, a Ferencváros és a Zalaegerszeg ellen is a kezdőcsapatban kaptál helyet, ráadásul kifejezetten jó teljesítményt nyújtottál. Miben szeretnél még előrelépni ahhoz, hogy hosszú távon is stabil helyed legyen a kezdőben?

Ahhoz, hogy hosszú távon is stabil helyem legyen a kezdőcsapatban, továbbra is keményen kell dolgoznom, és mérkőzésről mérkőzésre bizonyítanom. Szeretnék még magabiztosabbá válni, és a támadásban is egyre többet hozzátenni a csapat játékához, akár gólpasszokkal, akár helyzetek kialakításával. Emellett természetesen szeretném megszerezni az első gólomat is, ami nagy célom a szezonban. Számomra most az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjek, és minden mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtsak, amivel segíteni tudom a csapatot. Bízom benne, hogy a munkám és a teljesítményem révén hosszabb távon is meg tudom majd őrizni a helyemet a kezdőcsapatban.

Heti ritmusban jönnek az újabb mérkőzések. Mit vársz a következő időszaktól, amely során a Puskás Akadémia vendégei leszünk, majd az Újpestet fogadjuk, később pedig Nyíregyházára utazunk...

Tisztában vagyunk vele, hogy kemény mérkőzések várnak ránk, de bízom a csapatban és abban, hogy továbbra is jó teljesítményt tudunk nyújtani, és sikeresek leszünk.

DSC05688 2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök