Lapu1.jpg

Néhány hónap alatt nagyot fordult Lapu Andor világa

2026. szept. 01.  -  NB I.
„Még mindig hatalmas élmény itt lenni...”

Banner Magy2

Lapu tavasszal még az NBII-ben, a Budafok játékosaként futballozott, nyáron azonban visszatért Paksra, és rövid idő alatt már az élvonal ritmusát kellett felvennie. Sőt, a bajnoki mérkőzések mellett a Konferencialigában is bemutatkozhatott. „Még mindig hatalmas élmény itt lenni, ehhez a csapathoz tartozni és mérkőzéseket játszani” - mesélt az elmúlt hónapokról a fiatal bal futó, aki úgy érzi, fizikálisan és mentálisan is sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

Az NBI-es futball tempója természetesen új kihívást jelentett számára. „Sokkal gyorsabban kell döntést hozni a pályán, nagyon rövid idő alatt kell megtalálni a lehető legjobb megoldást” - mondta Andor, aki saját bevallása szerint hamar felvette az élvonal ritmusát.

Lapu3

A szezon eddigi mérkőzései közül két hazai találkozót különösen szívesen emel ki: a Budapest Honvéd és az Újpest ellenit. Mindkét alkalommal gólpasszal tudott hozzájárulni a csapat teljesítményéhez, az Újpest ellen pedig először kezdőként is pályára léphetett. „Különösen fontos volt számomra, hogy a legutóbbi hazai mérkőzésünkön először léphettem pályára kezdőként, ráadásul győzelmet arattunk.” A nemzetközi bemutatkozás szintén különleges élmény marad számára. Az athéni Panathinaikosz elleni találkozón először szerepelhetett nemzetközi mérkőzésen, miközben a jövőre vonatkozóan egyelőre nem akar túl messzire tekinteni. „Inkább a jelenre koncentrálok: minden mérkőzésen a legjobbamat szeretném nyújtani, és minden egyes nap fejlődni azért, hogy még jobb játékossá váljak.”

A következő feladat pedig máris itt van: szombaton a Debrecen érkezik hozzánk. Andor nehéz mérkőzésre számít, de a cél egyértelmű: „nyerni akarunk!”

A teljes interjút szombaton, a Debrecen elleni mérkőzésünk alkalmával megjelenő Hajrá! stadionmagazinunkban olvashatják szurkolóink.

C Mlap

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 8 15
2 ETO FC Győr 8 15
3 Vasas 8 14
4 Újpest FC 8 14
5 Ferencvárosi TC 7 12
6 PAKSI FC 8 11
7 MTK Budapest 8 9
8 Kisvárda Master Good 8 9
9 DVSC 8 9
10 Nyíregyháza 8 8
11 ZTE FC 8 6
12 Kispest-Honvéd 7 6
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   2:4
  -  
Honvéd
3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök