u19.1.jpg

Csak az U14 tudott nyerni hétvégén

2026. okt. 12.  -  Női labdarúgás
Lánycsapataink eredményei a hétvégéről.

Banner Pse

Női NBII Nyugati csoport, 4. forduló: PAKSI SE -  PÁPAI ELC 1 - 4 (0 - 4)

Kezdők:
Heitzmann, Marosi (Papp 61’), Mlinkó, Németh (Orsós 78’), Tancs, Szűcs, Kiss. Horváth (Kajos 51’), Galambos, Lengyel, Győrfi

Cserék:
 Hajdú, Orsós, Papp, Kajos

„Jól kezdtük a mérkőzést, és úgy gondolom, hogy játékban abszolút partnerei voltunk az ellenfélnek. A két csapat képességei alapján kiegyenlített találkozóra számíthattunk, és a mérkőzés nagy részében ezt a pályán is sikerült megmutatnunk. Sajnos volt egy 8-10 perces periódus, amikor olyan egyéni hibákat követtünk el, amelyek ezen a szinten nem férnek bele. Ezt az időszakot négy kapott góllal zártuk, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés sorsát. A második félidőben sikerült szépítenünk, ami mindenképpen pozitívum, ahogyan az is, hogy a kritikus időszakot leszámítva sok olyan dolgot láttam a csapattól, amire lehet építeni. Ugyanakkor az újonnan előjövő egyéni hibákat mindenképpen elemeznünk kell, és úgy gondolom, elsőként fejben kell rendet tennünk ahhoz, hogy a hasonló megingásokat elkerüljük. A vereség ellenére több pozitívumot is magunkkal vihetünk ebből a találkozóból.Megbeszéljük a történteket, dolgozunk a hibák kijavításán, és igyekszünk tanulni ebből a mérkőzésből. Megyünk tovább, és várjuk a folytatást” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.


Leány U19 Nyugati csoport, 6. forduló: PAKSI SE  - VFC USE 0 - 11 (0 - 5)

Kezdők:
 Lajkó, Szabó ( Zsikla 46’), Selényi (Papp 57'), Molnár, Kajos (Szilágyi 46’), Galambos, Nagy, Szalók, Reizer, Kató (Pálinkás 46’), Balogh

Cserék:
Pálinkás, Szikla, Szilágyi

„Szombaton a Veszprém csapatát fogadtuk. Megint egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol sokkal szorosabb eredmény is születhetett volna. Nem tudtunk kellőképpen koncentrálni. Rengeteg egyéni hibával játszottunk. Nem tudunk támadásokat kialakítani, nem jutunk el a befejezésekig. A nehezen megszerzett labdákat könnyelműen elszórjuk. A csapat nagy része hetek óta mélyen tudása alatt teljesít mind edzéseken, mind mérkőzéseken. Bízom benne, hogy minél előbb ki tudunk jönni ebből a rossz szériából és a lányok meg tudják mutatni, hogy ennél sokkal többre képesek” - fogalmazott Forray Tünde vezetőedzőnk.

1


Leány U16
Közép csoport, 5. forduló:  PAKSI SE - SZEKSZÁRDI UFC  2 - 4 ( 1 - 1 )

Kezdők: Tóth, Nyárádi (Bauer 41’) Witt V., Gutman (Csapó-Kun 67’), Szlavinics, Dömény, Antal, Dömötör, Szilágyi, Witt N., Greksa (Kovács 73')

Cserék:
Bauer, Csapó-Kun, Posztobányi

Góljainkat Gutman 7’ és Witt V. 57’ szerezték.

„Jól kezdtük a találkozót, hamar átvettük az irányítást, és több szép támadást is vezettünk. Az első húsz percben akár el is dönthettük volna a mérkőzést, hiszen négyszer is kapussal szemben vezethettük a labdát, ám a nagy helyzetek kimaradtak. A sors fintora, hogy a labdarúgásban a kihagyott helyzetek gyakran megbosszulják magukat. Bár megszereztük a vezetést, a szekszárdiak fordítani tudtak, viszont még az első félidő végén sikerült egyenlítenünk. A második játékrészben a lányok elfáradtak, játékunkba több pontatlanság és hiba csúszott. A támadások befejezése sem sikerült, miközben a vendégek határozottabban és eredményesebben futballoztak. A Szekszárd jobban akarta a győzelmet, és kihasználta a védelmünk megingásait. Ismét több elkerülhető gólt kaptunk. A mérkőzés tanulsága, hogy a kidolgozott helyzeteket nagyobb hatékonysággal kell értékesíteni, a védekezésben pedig csökkenteni kell az elkerülhető hibák számát. Az első félidő biztató játéka ugyanakkor megmutatta, hogy a csapatban több van, mint amit ez az eredmény tükröz” - így fogalmazott Radványi László edzőnk.


Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 5. forduló: PAKSI SE - PÉCSI VASUTAS SK 3 - 2 (0 - 0)

Kezdők: Horváth, Witt, Bauer (Wallner 41’), Gutman, Tuba (Uhrin 21’), Dömény, Tamási , Nyárádi (Császár 41’),  Stingli

Cserék: Wallner, Császár, Uhrin

Góljainkat Witt 22’ és 46’, valamint Császár 52’ szerezték.

„Hazai pályán 3–2-es győzelmet arattunk a PVSK csapata ellen. A mérkőzést a vártnál visszafogottabban kezdtük, és a találkozó során több hullámvölgy is jellemezte a teljesítményünket. Az edzéseken gyakorolt játékelemeket ezúttal nem sikerült megfelelően érvényesítenünk, ezen a következő mérkőzésig mindenképpen javítanunk kell. Pozitívum azonban, hogy a lányok a nehézségek ellenére végig küzdöttek, nem adták fel, és nagy akarattal harcoltak a győzelemért. Gratulálok a csapatnak a kitartásához és a megszerzett három ponthoz” - így értékelte a találkozót Lengyel Dominika.

2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök