DSC01312.jpg

Kinyik: Az ETO ellen is stabilnak kell maradnunk!

2026. okt. 14.  -  NB I.
Védőnk a visszatérésről és a Győr elleni rangadóról is beszélt.

Banner Magy2

Hosszú hónapok rehabilitációja után ismét bajnoki mérkőzésen léphetett pályára Kinyik Ákos, aki az MTK elleni találkozónkon góllal járult hozzá csapatunk győzelméhez. Védőnk januárban, a téli edzőtáborban szenvedett keresztszalag-szakadást, a kényszerű kihagyás után azonban sikeresen tért vissza, és máris fontos szerepet vállalt a pályán. „Nagyszerű érzés volt ismét a pályán lenni, de a legfontosabb természetesen az, hogy győzni tudtunk - fogalmazott Kinyik, aki már a szezon hátralévő részére koncentrál. Úgy látja, kiváló közösség alakult ki az öltözőnkben, a bajnokság rendkívül kiegyenlített, valamint az  előttünk álló mérkőzések meghatározhatják az idény további alakulását is. „A legfontosabb az ETO ellen is az lesz, hogy megszerezzük a vezetést, és hátul is stabilak maradjunk” - így hátvédünk előzetesen a szombati újabb összecsapásunkról.

A hétvége első napján a tavalyi bajnok ETO FC ellen lépünk pályára hazai környezetben. Védőnk a győri csapatot masszív, jó játékosokból álló ellenfélnek tartja, a szoros bajnokságban pedig az apró részletek is döntőnek bizonyulhatnak. Kinyik bízik benne, hogy csapatunk a maximumot nyújtva itthon tartja a három pontot. „A helyzeteink általában megvannak, de hátrányból futballozni sokkal nehezebb, ezért különösen fontos, hogy mi szerezzük az első gólt” - tette hozzá az előző fordulóban a 200. NBI-es mérkőzését abszolváló játékosunk. 

Szurkolóink a teljes interjút a szombaton megjelenő Hajrá Magazinban olvashatják majd!

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat! 

DSC01003

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök