![kapnyar.jpg](/e107_images/newspost_images/kapnyar.jpg)
Háromból ketten nagy nap elé néznek
2019. máj. 28. - NB I.
Kapusainkat kérdeztük, mivel telik majd a következő egy-két nyári hét.
Kapusainkat kérdeztük, mivel telik majd a következő egy-két nyári hét.
Nagy Gergely: A menyasszonyommal június 8-án házasodunk, így nálam szinte a teljes szünet az esküvőmről fog szólni, amit Szajolban tartunk majd. A lakodalom után, a szünetünkből visszamaradt két teljes hétben a kikapcsolódásé lesz a főszerep, nagyobb utazást most nem terveztünk.
Szabó Balázs: Akárcsak Geri, én is házasodni készülök júniusban, ebből adódóan ezen a nyáron nálam is ez lesz most a fókuszban. Mi Budapest mellett, Etyeken tartjuk a lakodalmat egy szép boros kúriában. A szezon végeztével már felszabadultabban tudunk foglalkozni a nagy napunk megszervezésével. A menyasszonyommal már nagyon várjuk életünk nagy eseményét.
Rácz Gergő: Mindenképpen elmegyek nyaralni valahova, de ennek a pontos helye és ideje még nincs lefixálva. Tehát pihenéssel töltöm a szünet nagy részét, de természetesen szánok időt a barátokra és a családra. Odafigyelek majd a mozgásra is, például biztos, hogy egy héten többször eljárok majd konditerembe.
Kapusainknak minden jót és kellemes kikapcsolódást kívánunk a nyári pihenőre, és reméljük, a 2019/20-as idény felkészülését mindhárman újult erővel kezdik majd.
![kapnyar2.jpg](/e107_images/newspost_images/kapnyar2.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök