zteheti1.jpg

Heti program

2020. jan. 27.  -  NB I.
Igazán hatpontos mérkőzés következik, mindenki a stadionba!
Igazán hatpontos mérkőzés következik, mindenki a stadionba!
 banner_mind.jpg
 
Nagyon bízunk benne, hogy a múlt szombaton a listavezető otthonában mutatott játékot, a 4-0-s eredménnyel együtt ott is hagytunk a Groupama Arénában, ahogy buszunk elindult hazafelé.
 
Rendkívül fontos hét kezdődik csapatunk számára, melynek a végén egy még fontosabb találkozó vár ránk, hiszen hazai pályán fogadjuk közvetlen riválisunkat, a Zalaegerszeg gárdáját. A kék-fehérekkel fej-fej mellett harcolunk a bajnoki egységekért és a vonal fölötti pozícióért, melyben eddig győztesek vagyunk. Azonban, hogy egy kis levegővételnyi előnyünk legyen, idehaza le kell győznünk a ZTE-t. Hogy mennyire kiélezett a két csapat versenyfutása, az is jól mutatja, hogy az utolsó hat(!) meccs alkalmával lemásoltuk egymás formáját, ha nyertünk, ők is, ha egy pontot szereztünk, ők is, valamint, ha kikaptunk, ők is. Legyünk tehát minél többen, szurkoljuk ki a fontos győzelmet és a hárompontos előnyt!
 
Elővételes jegyvásárlási információkkal a keddi napon jelentkezünk.

OTP Bank Liga, 18. forduló
2020. február 1., 17:00
PAKSI FC - ZTE
Paks, PAKSI FC Stadion
 
Reméljük, a találkozó fontossága révén megannyi szurkolónk kilátogat majd a Fehérvári úti stadionunkba, hisz’ a srácok sokszor elmondták és bebizonyították már, együtt mindenre képesek vagyunk, valamint a futball is olajozottabban megy, ha telt lelátók előtt bizonyíthatnak.
 
Hajrá, Paks! Kell a győzelem!
 
zteheti2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök