![pus20kesz1.jpg](/e107_images/newspost_images/pus20kesz1.jpg)
A Puskás Akadémia ellen készülünk
2020. febr. 06. - NB I.
Újból itthon, újból fontos meccs vár ránk.
Újból itthon, újból fontos meccs vár ránk.
Néhány nap alatt hat pontot szereztünk, de, ahogy Szakály Dénes is mondta, ez a nehéz hét lehet még ennél is szebb. Ahhoz viszont az OTP Bank Liga 20. fordulójában, szombaton le kell győznünk a Puskás Akadémia csapatát. A PAFC elleni mutatónk eddig 6-3-5-tel pozitív, amihez az is hozzátartozik, hogy városunkban még sosem örülhetett a sárga-kék alakulat. Öt győzelem és egy döntetlen az arányunk, mely meccsek során átlagosan 2.6-szor találtunk be a felcsúti kapuba, akik erre 1.1-gyel válaszolnak.
„Az már csak természetes, hogy a Zalaegerszeg ellen aratott hazai sikerünket meg szeretnénk ismételni a Puskás Akadémia ellen is. Ehhez azonban majd még jobban kell játszanunk, mint tettük azt a múlt hétvégén. Igazi ki-ki meccsre számítok, és egy újabb hazai győzelem egészen biztosan tovább fokozná a csapat lendületét. Reméljük, ezt minél több szurkolónk élheti majd át a lelátóinkon” - így Balogh Balázs, aki a párosításról hosszabban is beszél stadionmagazinunkban.
Jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT érhetőek el. Legyünk minél többen! #mindenkiastadionbafebruárban
OTP Bank Liga, 20. forduló
2020. február 8., 17:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
Paks, PAKSI FC Stadion
![zteheti1.jpg](/e107_images/newspost_images/zteheti1.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök