
Online és teniszlabda-gyakorlatok
2020. márc. 27. - NB I.
Kapusainkat kérdeztük, hogyan tréningeznek.
Kapusainkat kérdeztük, hogyan tréningeznek.
Rácz Gergő
„Akárcsak a többiek, én is erősítek, futok, biciklizek, de épp’ nemrég beszéltem Csernyánszki Norbert kapusedzőnkkel, aki videóhíváson mutatott pár speciális gyakorlatot, amit itthon is tudok csinálni. A barátnőm pedig készségesen segít a feladatok minél jobb és pontosabb kivitelezésében. Ennyi idő elteltével - kapusok lévén - már muszáj volt áttérni a labdás gyakorlatokra is. Egyelőre a kertben dolgozok tehát, de már nagyon hiányoznak az edzések.”
Holczer Ádám
„Hasonló módszerekhez nyúlok, mint amikor nyári „pihenő” van, hiszen várhatóan további öt-hat hétig még nem lesz futball. Persze nyilván más most a helyez, mint két évad között, ha újraindulunk, lesz maximum két-három hetünk felpörögni, formába kerülni az első meccs előtt. Természetesen én is folyamatosan egyeztetek kapustrénerünkkel, de itthon nem egyszerű. Nincsenek nagyon olyan lehetőségek, ahol labdás gyakorlatokat lehetne csinálni, de kreatív vagyok, egészen biztos, megoldom rövid időn belül. A reflexeimet például teniszlabdával edzem. Eddig keményen erősítettem, viszont lassan jön majd a labdaéhség is. Nem vagyunk egyszerű helyzetben sajnos, de ez van, alkalmazkodnunk kell.”

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök