lanykor1.jpg

A csajok sem álltak le

2020. ápr. 21.  -  Női labdarúgás
Női csapatainknál érdeklődtünk a felkészülésről, a jelenlegi helyzetről, valamint a tabelláról.
Női csapatainknál érdeklődtünk a felkészülésről, a jelenlegi helyzetről, valamint a tabelláról.
banner_pse.jpg

U14

„Bajnoki szünet ide vagy oda, mi télen sem álltunk meg, heti kettőt edzettünk teremben, és csak az ünnepekkor volt némi pihenőnk” - kezdte beszámolóját a tavaszra való felkészülés legelejétől trénerünk, Győrfi Péter. „Szép edzéslátogatással dolgoztunk abban az időszakban, így kimondottan egy jó periódusról beszélhetünk. Fizikálisan és technikailag is sokat léptünk előre, úgyhogy kifejezetten nagy elánnal vártuk a tavaszt.” Ez sajnos a mai napig nem érkezett meg, hiszen az U14-es leány labdarúgóink bajnoksága nem tudott elrajtolni a vírushelyzet előtt. „Egy edzőmeccset játszottuk Kiskunhalason, ahol jóval idősebbekkel mértük össze erőnket. Nagyszerű találkozót vívtunk, és minden játékosom bizonyított. A jelenlegi helyzetben pedig mindenki kapott egy csapatprogramot, ami egyéni edzéstervet biztosít a lányok számára. Ezen felül hetente egyszer videócsetelünk, ahol beszélgetünk, szakmázunk és teszteket töltenek ki a csajok.” Csapatunk az őszi pontvadászatban a negyedik helyet vívta ki magának, mindösszesen három pontra a dobogótól, ezzel kapcsolatban Győrfi a következőket mondta: „A realitások azt mutatják, hogy az első két csapat, a Fehérvár és a Sportolda előttünk jár, viszont a harmadik Szekszárdot befoghatnánk, talán meg is előzhetnénk.”

lanykor3.jpg

U16

„Télen mi is heti két alkalommal tudtunk edzeni teremben, ahol elsősorban az erőnléten volt a hangsúly” - pillantott vissza még a felkészülési időszakra edzőnk, Kneller Balázs. „Az erősítéseket labdás koordinációk és kapura lövések fűszerezték, valamint egy edzőmeccset is játszottuk a pár korosztállyal fiatalabb fiúk ellen.” A téli pihenő után U16-os lányaink bajnoksága egy meccs erejéig tudott elindulni, melyen 12-0-s győzelmet arattunk a Sellye ellen. „Végig uraltuk a meccset, jól használtuk a széleket és jó beadások is születtek, tehát összességében pozitív rajtot vettünk” - így arról a meccsről Kneller, akit ezt követően a jelen helyzetről kérdeztünk. „Mint mindenkinek, nekünk is rosszkor jött ez a helyzet. Most heti három edzésre elegendő anyagokat küldök a lányoknak, melyek erősítő jellegűek, de van benne futás és labdás, valamint ügyességi gyakorlatok is.” Ami a befagyasztott tabellát illeti, három ponttal vezetjük a Szekszárd előtt. „Reális a helyzetünk, és az is, hogy a Szekszárddal futunk versenyt, meglátjuk, mit hoznak a következő hónapok, be tudjuk-e fejezni ezt a kiélezett párharcot.”

U19

„Heti három edzéssel készültünk a tavaszra, melyeken a kondícióra és a védelem megszilárdítására törekedtünk” - vágott bele végül, de nem utolsó sorban legidősebb lányaink mestere, Radványi László. „Az ősz folyamán úgy vettem észre, hogy a 4-4-2-es rendszer nem fekszik nekünk, így az idény közepén átálltunk 3-4-3-ra, ezt próbáltuk tökéletesíteni.” Természetesen a múltidézés után Radványinál is arra voltuk kíváncsiak, most hogyan edzenek. „Kollégáimmal közösen folyamatosan küldjük az edzésterveket a lányoknak. Ösztönzésképpen pedig, aki a legtöbb videót küldi vissza otthoni edzéséről, címeres mezzel jutalmazzuk.” Lányszakosztályunk korelnökei a szüneteltetett tabellán jelenleg az ötödik pozíciót birtokolják, lássuk, mi erről a véleménye trénerünknek. „Én úgy látom, ha lesz folytatás, még a bronzérmet is elcsíphetnénk, hiszen vagyunk annyira képzettek, hogy a négypontnyi lemaradást a dobogó legalsó pozíciójától ledolgozzuk.”

lanykor2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök