
A Fehérvár ellen készülünk
2020. máj. 28. - NB I.
Legutóbb már megmutattuk, képesek vagyunk legyőzni a tabella második helyezettjét!
Legutóbb már megmutattuk, képesek vagyunk legyőzni a tabella második helyezettjét!

Szombaton az OTP Bank Liga 26. fordulójával számunkra is újraindul a vírushelyzet miatt két és fél hónapja félbeszakított bajnokság. A nyitány pedig talán nem is lehetne nehezebb, hiszen a MOL Fehérvár gárdája látogat hozzánk, de emlékezzünk csak a december 7-ei, Fejér megyei szereplésünkre, mikor gyönyörű játékkal mutattuk meg, nem verhetetlen a piros-kék csapat.
„Mindenképpen kiindulhatunk abból a mérkőzésből, hiszen bebizonyítottuk, le tudjuk győzni Őket, nincs tehát helye félelemnek” - így vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor. „Ugyanolyan bátran és elszántan kell fociznunk most is, mint tettük azt az előző körben ellenük. Egészen biztos, hogy apró mozzanatok fognak dönteni a végeredmény kimenetelével kapcsolatosan. Nekünk ki kell lépnünk a kishitűségünkből, és előre kell néznünk, ehhez remek alkalom, hogy egy erős csapat elleni győzelemmel térjünk vissza. Egy ilyen siker hitet, reményt és önbizalmat ad a folytatáshoz. Fontos azonban, hogy a három ponthoz mindenképpen szervezettségre és fegyelmezettségre lesz szükségünk” - fogalmazott honlapunknak a csütörtöki edzés előtt trénerünk.
Legyen így! Hajrá, Paks!
OTP Bank Liga, 26. forduló
2020. május 30., 21:05
PAKSI FC - MOL Fehérvár FC
Paks, PAKSI FC Stadion

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök