pvskgyoz.jpg

Egy első és egy negyedik hely

2020. júl. 16.  -  Női labdarúgás
Két csapattal is neveztünk a dunapataji tornára.
Két csapattal is neveztünk a dunapataji tornára.
banner_pse.jpg
 
Július első hétvégéjén Dunapatajra kaptunk meghívást, ahol egy gála tornát rendeztek. Edzőink pedig kapva kaptak az alkalmon és két csapattal is neveztek a megmérettetésre, hiszen ebben az évben a járvány miatt a lányok kevés mérkőzést játszottak. Ez a lehetőség pedig minden labdarúgónknak némi játéklehetőséget biztosított.
 
A tornán résztvevő csapatok: Tolna Mözs, Kerekegyháza, Dunaújváros és a két PAKSI FC gárda
 
Résztvevő játékosaink:
 
PAKSI FC I - Kulcsár Panna, Vámosi Georgina, Kiss Laura, Lickner Szintia, Kiss Gréta, Trapp Enikő, Patai Petra, Horváth Hanna
 
PAKSI FC II - Lengyel Mátra, Szűcs Dóra, Udvardi Bianka, Somogyi Anna, Bodajki Zorka, Papp Noémi, Rauth Adrienn, Sereg Zita
 
Edző: Radványi László
 
A torna mérkőzéseinek alakulása szemszögünkből:
 
Az első mérkőzésen a két csapatunk mérkőzött meg egymással, és a nagy összecsapásban 2-0-ra az I-es csapatunk húzta be a három pontot, majd a Tolna Mözs csapatával folytatták a második fordulót. A szurkolók egy nagyon izgalmas mérkőzést láthattak, hiszen a tolnaiak 2-0-ra elhúztak, de sokáig azonban nem örülhettek. A jó formában lévő Patai Petra, Vámosi Gina és Lickner Szinti góljaival 2-4-re fordítottuk meg a mérkőzést. Ezután az első számú paksi lányoknak nem volt megállás, mindenkit maguk mögé utasítottak, így megszerezték a dobogó legfelső fokát.
 
Második csapatunknak már sajnos kevesebb szerencséje volt, hiszen egy vereséggel és három döntetlennel „csak” a negyedik helyen tudtak végezni.
 
Zárszó:
 
A dunapataji sportcentrumban végig nagyon jó hangulat volt, a lányok nagyon jól érezték magukat. A rengeteg mérkőzésen felül pedig ismert személyek színesítettek a hangulatot.
 
Szép volt, csajok!
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 MTK Budapest 7 14
2 DVTK 7 13
3 DVSC 6 12
4 PAKSI FC 6 11
5 Puskás Akadémia FC 7 11
6 Újpest FC 7 11
7 Ferencvárosi TC 4 9
8 Kecskeméti TE 6 9
9 Fehérvár FC 6 4
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 6 4
11 Kisvárda Master Good 6 4
12 ZTE FC 6 3
7. forduló erdeményei
  -   ?:?
  -   ?:?
  -   0:2
  -   3:1
  -   0:2
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök