nbhar20a.jpg

NBIII-as előkészületek

2020. júl. 20.  -  NB III.
Egy elit utánpótláscsoport lesz a gerinc, akiket profik erősítenek majd.
Egy elit utánpótláscsoport lesz a gerinc, akiket profik erősítenek majd.
banner_pse.jpg
 
Ahogy azt vezetőedzőnkkel, Osztermájer Gáborral készített hosszas, idényindító interjúnkban jeleztük, a 2020/21-es idénytől újra lesz harmadligás gárdánk, melyet Kindl István irányít majd. NBIII-as csapatunk nagyon korán, már augusztus 2-án megkezdi a húszcsapatos közép csoport pontvadászatait. A nyitómeccsen a Kozármislenyhez látogatunk, de egészen biztos, kemény harmincnyolc forduló vár újonnan alakult csapatunkra, hiszen a mezőnyben ott lesz a Ferencváros, a Budapest Honvéd és az Újpest szintén második számú csapata, de többek között ellenfelünk lesz a Dunaújváros, a Kecskemét, a Vác, a Szeged és a Szekszárd alakulat is. A teljes tabella és a fordulónkénti sorsolás IDE kattintva érhető el. A rohamtempóban haladó felkészülés közepette Kindl Istvánnal beszélgettünk egy kicsit a hét első edzése előtt.

Hogy indult útjára ismét NBIII-as csapatunk, milyen filozófiával építjük fel harmadligás együttesünk?
 
Ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt kért fel, dolgozzak ki egy tervet egy jól működtethető NBIII-as gárdához. Ezt én akceptáltam, majd felállítottunk egy elit utánpótláscsoportot, akik a csapat vázát fogják alkotni. Tehát nem az U19-es korcsoport folytatásaként kell érteni, sokkal inkább teljesítményorientált, meghívásos történet. Akik méltók és tehetségük, szorgalmuk, valamint tudásuk megengedi, bekerülhetnek ebbe az elit körbe, az NBIII-as keretbe. Ez megközelítőleg tizennégy fő, ami nyitott, így változhat, be is lehet kerülni, illetve ki is. Ha mondjuk valaki úgy teljesít az U16-ban, hogy edzője ajánlatot tesz rá, már a felnőttek között találhatja magát. A fiatalokat a profi, első osztályú keretből négy 2000 előtt született labdarúgóval lehet kiegészíteni, és ez nálunk is így lesz a bajnokikon, szóval az NBI-es keretből kimaradóknak, vagy a sérülésekből visszatérő játékosoknak is új lehetőség nyílik.
 
Sajnos nagyon későn derült ki, hogy indítunk NBIII-as csapatot, hiszen az NBI-es bentmaradás függvénye volt. Minden vetélytárshoz képest így megközelítőleg kéthetes késésbe kerültünk, de nem baj, megbirkózunk vele. Célunk az NBI-es csapat maximális kiszolgálása, illetve még gördülékenyebbé tenni a tehetséges fiataljaink útját a legmagasabb szintig.
 
nbhar20b.jpg

Augusztus 2-án rajt, hogy készültök erre az igencsak közeli időpontra?
 
Nagyon keményen edzünk! Szerencsére a kevés idő ellenére is sikerült négy edzőmeccset lekötnünk, melyből már kettőt le is tudtunk. Játszottunk már a Bonyháddal (2-1, oda), majd a Szekszárddal (3-2, ide). Ezeken a találkozókon még csak a fiatalokkal álltunk ki, felnőtt, profi labdarúgó még nem erősítette csapatunkat. Szerdán Hartán folyatjuk, végül pedig vasárnap Bölcskén lépünk pályára az előszezonban.

Nézegetted már a riválisokat, mit szólsz tabellához?
 
Először semmiképp sem az ellenfelekkel kell foglalkoznunk, sokkal inkább magunkkal. Fiataljainknak azért jónéhány hét szükséges, hogy felvegyék a felnőtt foci ritmusát. Ahogy említettem, lesz köztünk tizenhat-tizenhét éves is, nekik azért idő kell. Becsülettel dolgozunk, így minden ilyen környezetben eltöltött hónap a felnőtté válás útján megközelítőleg hárommal fog felérni nekik.

Hogy néz ki a stábod?
 
Segítőm Pámer Krisztián, masszőrünk Ledneczki János, kapusedzőnk Hornyák László lesz, de érkezhet még szakember az erőnléti fronton.
 
Újra alakuló NBIII-as csapatunknak ezúton is sok sikert kívánunk a bajnokságban, és természetesen második számú csapatunkkal kapcsolatosan is minden rezdülésről és mérkőzésről beszámolunk majd itt, hivatalos honlapunkon szurkolóink számára.
 
Hajrá, Paks!
 
nbhar20c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 33 58
3 Puskás Akadémia FC 33 55
4 Fehérvár FC 33 54
5 DVSC 33 48
6 DVTK 33 45
7 MTK Budapest 33 44
8 ZTE FC 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 33 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 33 21
33. forduló erdeményei
  -   ?:?
  -   ?:?
  -   2:1
  -   4:1
  -   0:0
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök