szabadszalnbiii2.jpg

NBIII-as csapatunk sikerrel vette az első felkészülési mérkőzését

2021. jan. 26.  -  NB III.
Fiataljaink már három hete töretlenül fejlődnek, hogy kiváló menetelésüket tavasszal is folytassák.
Fiataljaink már három hete töretlenül fejlődnek, hogy kiváló menetelésüket tavasszal is folytassák.
banner_pse.jpg
 
Mint már jeleztük, tartalék csapatunk extra korán, január 5-én állt munkába, holott bajnokságuk csak február 28-án indul ismét útjára. „Nagyszerűen, keményen és töretlenül dolgozunk, valamint tovább fiatalítottuk, illetve bővítettük a keretünk. Az U19-ből, az U17-ből, sőt, még az U16-os gárdánkból is csatlakoztak hozzánk tehetséges játékosok az év elején. Vevők a srácok a feladatokra, remek a hangulat” - fogalmazott Kindl István a tréningekről, majd át is tértünk az első felkészülési találkozónkra.

„Alap embereink nélkül, de sok-sok fiatallal vágtunk bele az első edzőmeccsünkbe. Ennek ellenére kifejezetten jó játékkal vertük meg megye első osztályú ellenfelünket, a szabadszállási együttest. Hasznos volt a találkozó, hiszen idén először léphettünk igazi fűre, fiataljaink pedig kiválóan helytálltak” - értékelt vezetőedzőnk.

Első felkészülési mérkőzés: Szabadszállás (megye I.) - PAKSI FC II. 0 - 3 - Süvöltös (2), Tamás B. (1)

Kezdők: Kovács F. Delea, Turi, Görög, Debreceni, Kovács L., Varga, Budai, Bognár B., Gyurkits, Süvöltös

Cserék: Tamás B., Ribár, Szekszárdi, Mathé

NBIII-as gárdánk következő felkészülési mérkőzését január 30-án, a Szekszárd ellen vívja, melyről természetesen szintén beszámolunk majd. Hajrá, srácok! További jó és sikeres felkészülést kívánunk!
 
szabadszalnbiii1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök