tamoli1.jpg

Új játékosunk: Tamás Olivér

2021. jan. 26.  -  NB I.
Utánpótlás-válogatott belső védővel erősítettünk.
Utánpótlás-válogatott belső védővel erősítettünk.
banner_magy2.jpg

Klubunk és a MOL Fehérvár FC a mai napon megállapodást kötött Tamás Olivér játékjogát illetően, aki így a következő fél évet kölcsönszerződéssel csapatunknál tölti. A tizenkilenc éves, tehetséges belső védő ugyan a Székesfehérvár labdarúgója, viszont az elmúlt őszi idényben Budaörsön fejlődött, és vezetőedzőnk, Bognár György pontosan ismeri képességeit.

„Nagyon boldogan vettem a Paks megkeresését, hiszen korábban már dolgoztam együtt Bognár Györggyel, és abban a pár hónapban, amit együtt töltöttünk, rendkívül jól éreztem magam. Ami a tavaszt illeti, szeretnék minél több mérkőzésen a pályára lépni, ezeken minél jobban teljesíteni, valamint maximálisan a csapat érdekeit szolgálni és sok győzelmet bezsebelni. A csak magyar játékos filozófia roppant szimpatikus számomra, bizakodó vagyok a jövőt illetően” - így az U19-es válogatott játékos a kontraktus aláírását követően.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Olivér!

tamoli2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök