szazte1.jpg

A Zalaegerszeg ellen készülünk

2021. jan. 28.  -  NB I.
Újabb igazi rangadó vár ránk, ezúttal azonban mi utazunk.
Újabb igazi rangadó vár ránk, ezúttal azonban mi utazunk.
banner_kvztejan21.jpg

Sikerrel indítottuk a 2021-es esztendőt, viszont - mint azt minden szurkoló jól tudja - győzelmekből sosem elég. Kiváltképpen igaz ez akkor, ha bajnoki sorsolásunk tudatában láthatjuk, most vagyunk egy olyan periódusban, mikor igazán értékes egységekből zsákolhatunk be. A tizennyolcadik fordulóval, számunkra ismételten vasárnap folytatódik az OTP Bank Liga, melyben a Zalaegerszeghez utazunk.
 
„Jó a kedvünk, hisz’ győzelemmel kezdtünk, de tudjuk, hogy ez még semmi. Szeretnénk Zalaegerszegen is nyerni, viszont ehhez jobb játékot kell magunkkal vinnünk, mint amit itthon mutattunk a Diósgyőr ellen. Fel vagyunk készülve a nagy csatára, és arra is, hogy végre először nyerjünk ott. Egészen biztos, hogy mindenki megtesz majd minden tőle telhetőt, szeretnénk a második bajnoki szakaszban is egy kiváló sorozatot produkálni, ahogy volt az az első kanyarok során is ilyen tájban. Ellenfelünknek is kellene a pont, tehát igazán kemény meccsre számítok, de az nem gond, annál édesebb lehet a siker. Csak magunkkal kell törődnünk, játszani kell a saját játékunk, és akkor meglehet a győzelem, ahogy október közepén” - fogalmazott Szabó János honlapunknak a csütörtöki tréninget követően.
 
Ellenfelünk a múlt hétvégén egy 2-2-es döntetlennel indította az esztendőt a Honvéd ellen Budapesten, így hazai pályán egészen biztos, csak a három pont fog a szemük előtt lebegni, ahogy természetesen nekünk is. Ha a tabellára pillantunk, míg mi mindösszesen csak három ponttal lemaradva a dobogótól, az ötödik helyen tanyázunk, a ZTE további három egységgel mögöttünk, a hetedik pozícióból várja az összecsapást. Egymás tekintetében kijelenthető tehát, vérbeli hatpontos meccs következik, melyet talán ugyanolyan fontos lenne behúzni, mint a DVTK elleni idénynyitót.
 
Mindent bele, srácok! Tegyük oda magunkat a zalaegerszegi stadionban is, és növeljük tovább pontjaink számát!
 
Hajrá, Paks!
 
szazte2.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök