nimrodlicit.jpg

Segítsünk Nimródnak!

2021. jan. 29.  -  NB I.
Keljen el minél nagyobb összegért a játékosaink által dedikált labda.
Keljen el minél nagyobb összegért a játékosaink által dedikált labda.
banner_magy2.jpg

Viszló Edina kisfia, Szakonyi Nimród öt éve, születésekor sajnálatos módon oxigénhiányt szenvedett. Ezt követően napokig küzdöttek az újszülött csöppség életéért, végül majd’ egy hónapos kórházi bentlét után hazatérhettek, megkezdve a kemény mindennapokat.
 
A kemény mindennapok pedig szüntelen fejlesztésekről, orvosi kontrollokról és utazásokról szólnak. A harcos kisfiú azonban eddig szerencsére egyre több dologra rácáfolt, amivel útnak indították szüleit. Lassan, de folyamatosan fejlődik, mindig történik egy pici előrelépés. Egyre erősödik, egyre jobban lazulnak a feszes izmai, ugyanakkor a még látványosabb fejlődéséhez szükség van egy lézeres izomlazító műtétre is, valamint az azt követő folyamatos rehabilitációra. Ezek költségéhez pedig sajnos még nagy összeg hiányzik az igazán szeretnivaló család kasszájából, de Nimród szülei természetesen sosem adják fel, gyűjtésbe fogtak.
 
Segítettek már többek között rallyversenyzők, íjászok, valamint az ismert kézilabdakapus, Mikler Roland mezére is lehetett nemrég licitálni. Most szurkolóinkon a sor, hiszen kedvelt játékosaink aláírtak egy labdát, melyet Nimródék szintén aukcióra bocsátottak.
 
Fogjunk tehát össze ismét, és nyújtsunk újabb segítséget és lehetőséget egy teljes élethez!
 
A licitről bővebben tájékozódni, valamint egyúttal licitálni ITT lehetséges.
 
Fontos azonban, hogy, akik a labdaliciten túl vagy helyett szeretnének segíteni a családnak, a Harcos Nimród és kis barátai Lépteiért alapítványon keresztül bármikor megtehetik.

Az alapítvány számlaszáma: 11748007-24819486
 
Nimródék minden felajánlást hálás szívvel fogadnak, valamint ezúton is hálásan köszönik a licitben résztvevők segítségét.
 
Honlapjuk címe: harcosnimrod.hu
 
Hajrá, Paks! Hajrá, Nimród!  
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök