feh21marc1.jpg

Már a Fehérvár ellen készülünk

2021. márc. 01.  -  NB I.
Szerda este a harmadik helyezetthez látogatunk.
Szerda este a harmadik helyezetthez látogatunk.
banner_kvfeh21marc.jpg
 
Nem tagadás, rosszul kezdtük a bajnokság utolsó, harmadik harmadát, hiszen a hosszan tartó hazai veretlenségünket az Újpest törte meg, és ismét legyőztek bennünket. A következő körben viszont idegenben javíthatunk, de a lecke igencsak fel van adva, mivel a MOL Fehérvárhoz utazunk. Az utolsó három fehérvári túránk alkalmával ugyanakkor kétszer ponttal (1-1, 1-1) és egyszer pontokkal (0-2) térhettünk haza a szomszéd megyéből.

„Két ilyen rossz mérkőzés után nagyon rossz bármit is mondani, viszont azt szokták mondani, eső után jön a napsütés. Bízunk benne, hogy most is így lesz, és a Sóstó Arénában a jobbik arcát mutatja majd a csapat. Megbeszéltük a hibákat, és szeretnénk három ponttal gyarapodni hétközben, még úgy is, hogy előzetesen nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Céljaink eléréséhez elengedhetetlen még további egységeket gyűjteni, így megpróbáljuk meglepni a Vidit” - fogalmazott a hétfő délelőtti tréninget követően csapatkapitányunk, Böde Dániel.
 
Ami a piros-kékek elleni idei formánkat illeti, az eddig bezsebelhető hat pontból négy nálunk landolt, miután augusztus végén idegenben 1-1-et értünk el, valamint december elején idehaza 1-0-ra nyertünk, innen jön a folytatás most szerdán.
 
Gyerünk, srácok!
 
feh21marc2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök