lengyelfere15b.jpg

Edzői pályafutásom legnagyobb sikere - Lengyel Ferenc a tizenöt évvel ezelőtti sikerről

2021. jún. 07.  -  NB I.
Egykori vezetőedzőnket is megszólaltattuk, kinek irányításával meglett az NBI.
Egykori vezetőedzőnket is megszólaltattuk, kinek irányításával meglett az NBI.
banner_magy1.jpg

„Nagy örömmel mentem Paksra, ahol egy remek közösségbe csöppentem” - kezdte visszaemlékezését a klubunknál töltött időszakára Lengyel Ferenc. „Akkoriban hoztak vissza régi paksi játékosokat, akik rettentő jó társaságot alkottak. A klub vezetői pedig minden feltételt maximálisan biztosítottak, ami az eredményes munkához kellett, én pedig, úgymond szerencsés kézzel nyúltam a dolgokhoz, és elrepültünk egészen az NBI-ig. Ez volt edzői pályafutásom legnagyobb sikere, a feljutás, és, hogy a következő szezonban bent is maradtunk a legjobbak között. Csak jó emlékeim vannak tehát Paksról. Az pedig, hogy tizenöt éve folyamatosan ott a klub az első osztályban, nem véletlen. Az akkori kiváló szemlélet, úgy hallom és tudom, a mai napig megvan” - így hajdani vezetőedzőnk. 
 
Lengyel Ferenc a 2004/2005-ös NBII-es szezonunkban harminc mérkőzésből tizenhat győzelemmel, nyolc döntetlennel és alig hat vereséggel, ötvenhat egységet gyűjtve ezüstéremhez vezette csapatunkat. Egy évvel később huszonötször ünnepelhettünk egy döntetlen és mindösszesen négy bosszankodás mellett, hetvenhat pontunk már aranyat és a jól ismert NBI-es tagságot érte, melyet azóta is stabilan, kialakult magyar csapat klubfilozófiánkkal, identitásunkkal őrzünk. 

„Ezek a mutatók - főleg a feljutás évében - önmagukért beszélnek” - folytatta hallva statisztikáit egykori trénerünk. „Nagyon jó csapatunk volt, főleg a védelmet emelném ki, egy kiváló kapussal az élen, de elöl is többen tudtak gólokat lőni, hárman, akár öten is tíz gól fölött tudtak teljesíteni egy szezonban. Igazi csapatmunka gyümölcse ez az eredmény.” 
 
Végül kíváncsiak voltunk arra is, mit szól az ötvennégy éves szakember a nemrég zárult szezonunkhoz, és az abban mutatott lehengerlő, gólgazdag és támadó futballt felvonultató játékunkhoz. „Hasonló a 2011-es évhez, azt gondolom, ismét egy olyan csapat jött össze, élén egy olyan edzővel, akik nagy teljesítményre képesek. Véleményem szerint egyébként ez egyszerűen bele van kódolva abba az igazolási technikába, taktikába, amit Haraszti Zsolt ügyvezető úr már évek óta követ. Azok a játékosok, akik máshol kiszorulnak, bekerülve a híresen jó paksi közegbe újra virágoznak, és hozzák ezeket az eredményeket, amit a legutóbbi szezonban is láthattunk. Azt várom, ez még jó ideig nem fog megbicsaklani, sőt…, lehet néha kicsit nehezebb lesz, viszont ezzel a klubfelfogással nem tudom elképzelni, hogy valaha is gond lehet megtartani az NBI-et.”

lengyelfere15c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök