barcika6.jpg

Kinyik és Tamás is komolyan megsérült

2022. márc. 01.  -  NB I.
Nem lehet felhőtlen az örömünk kupatovábbjutásunk kapcsán. 
Nem lehet felhőtlen az örömünk kupatovábbjutásunk kapcsán. 
banner_magy1.jpg
 
Ugyan március 1-jén a MOL Magyar Kupában klubtörténelmet írtunk - hiszen csapatunk még sosem jutott a második számú sorozat elődöntőjébe, ami ezúttal sikerült -, sajnos egyáltalán nem lehet felhőtlen az örömünk. 

A kazincbarcikai találkozónk huszonötödik percében Kinyik Ákos maradt a földön egy ütközés utáni rossz talajérkezést követően, majd szédülés, rosszullét és emlékezetkihagyás miatt játékosunkat úgy kellett lekísérni a pályáról. A gyors, helyi orvosi konzultáció után védőnket agyrázkódás gyanújával a miskolci kórházba szállították, hogy a képalkotó vizsgálatokat is elkészíthessék. Az eredmények szerencsére negatívak lettek, tehát komoly szövődmény nem alakult ki.

Sajnos az Ákos helyére érkező Tamás Olivér sem fog kellemes gondolatokkal visszaemlékezni erre a találkozónkra. Másik belsővédőnk az ötvenhatodik játékminutumban ütközött, minek következtében hordággyal kellett levinni a játéktérről. Olivér a csípőjére kapott egy ütést, ami súlyos fájdalmakkal járt, és nem tudta folytatni a játékot. 

Természetesen honlapunkon mindkét játékosunk állapotáról hírt adunk, amint további, pontos információkkal rendelkezünk. 

Jobbulást, srácok! Hajrá! 
 
barcika4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök