lup22szept6a.jpg

Nem volt könnyű dolga női csapatainknak

2022. szept. 06.  -  Női labdarúgás
NBII-es és U19-es együttesünk is élgárdát fogadott a hétvégén.
NBII-es és U19-es együttesünk is élgárdát fogadott a hétvégén.
banner_pse.jpg
 
Női NBII. Nyugati csoport, 2. forduló: PAKSI SE - AZUL Verde SC 2 - 8 (2 - 3)                 

Kezdők: Lengyel, Debreceni, Sajabó, Csere, Sereg, Boda, Horváth, Csehi, Fritz, Kirchner, Kiss L.   

Cserék: Marosi, Kuklis, Éberling, Zorics, Koloh, Kovács, László    ú
 
Góljainkat Horváth 1’ és Csere 30’ szerezték.  
 
„Aktuális ellenfelünk egy nagyon egységes, szervezett csapat volt. Az első félidőben még tudtuk tartani a lépést, ez a szoros eredményben is meglátszott, bár hibákat már ekkor is ejtettünk. A második játékrészben azonban már szinte minden elvétett szituációnkból gólt lőttek a vendégek. A végeredmény ellenére kapusunk sok labdát megfogott. Sok hiányzónk volt ezen a mérkőzésen, köztük meghatározó játékosaink. Láthattuk a hibáinkat, most ezek kijavításán kell dolgoznunk, megyünk tovább” - így Horváth György vezetőedzőnk.  
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.             

Leány U19 Közép-Nyugati csoport, 2. forduló: PAKSI SE - ASTRA HFC 0 - 15 (0 - 7)                 

Kezdők: Figura, Fodor, Berecki, Tancsa, Szűcs, Asztalos, Zufall, Bogdán, Kapéter, Győrfi, Ruff   

Cserék: Nagy, Theobald, Árki, Bachusz, Szajkó, Szilágyi   

„Igazából a mi keretünknél egy sokkal idősebb csapat ellen játszottunk. Ellenfelünknél például négy-öt játékos már az NBI-es csapatukban is kipróbálhatta magát. Mindezek ellenére az egyéni párharcokban maximálisan felvettük a versenyt, egyáltalán nem feltartott kezekkel léptünk pályára. Összességében ennyi volt viszont a két csapat között” - értékelt Kneller Balázs vezetőedzőnk.                
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.       
 
lup22szept6b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök