Kreatív játékosaink szabadon játszhattak
2021. ápr. 25. - NB I.
Azért nincs ekkora különbség a két csapat között - vezetőedzőnk értékelt.
Azért nincs ekkora különbség a két csapat között - vezetőedzőnk értékelt.
„Szerintem az eredmény nem tükrözi hűen a két csapat közti különbséget, nincs ekkora differencia. Az várható volt, ha esetleg egy kétgólos előnyre teszünk szert, szétesik a Budafok futballja, hiszen nem olyan régen, Zalaegerszegen is hasonló forgatókönyv után szenvedtek demoralizáló vereséget. Most ugyanez a forgatókönyv valósult meg az Ő szemszögükből. Mikor többgólosra duzzadt az előnyünk, kreatív játékosaink szabadon játszhattak, ők pedig helyzeteket dolgoztak ki és rendre veszélyesek voltak a hazai kapura. Ez az oka a nagy különbségnek. Játékban, mezőnyjátékban és helyzetkialakításban is jobbak voltunk a BMTE-nél, bár hozzáteszem, az első félidőben voltak gondjaink a védekezéssel, ellenfelünk akkor veszélyeztetni is tudott. Ezzel nem is vagyok elégedett, mivel rossz váltásokat csináltunk, de aztán a második játékrészben már nálunk volt a labda. Szép támadásokat, helyzeteket, gólokat prezentáltunk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a találkozót követő sajtótájékoztatón.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 32 | 71 | |
2 | PAKSI FC | 33 | 58 | |
3 | Puskás Akadémia FC | 33 | 55 | |
4 | Fehérvár FC | 33 | 54 | |
5 | DVSC | 33 | 48 | |
6 | DVTK | 33 | 45 | |
7 | MTK Budapest | 33 | 44 | |
8 | ZTE FC | 32 | 43 | |
9 | Kecskeméti TE | 32 | 42 | |
10 | Újpest FC | 32 | 37 | |
11 | Kisvárda Master Good | 33 | 31 | |
12 | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 33 | 21 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök