olivisszorok.jpg

Tamás Olivér újra Pakson, de immáron teljes egészében

2021. aug. 16.  -  NB I.
Félév kölcsön után végleg megszereztük a fiatal és tehetséges védő játékjogait.
Félév kölcsön után végleg megszereztük a fiatal és tehetséges védő játékjogait.
banner_magy2.jpg

Tamás Olivér január 26-án érkezett először városunkba, klubunk és a MOL Fehérvár FC akkor féléves kölcsönszerződésben állapodott meg az utánpótlás-válogatott labdarúgó játékjogait illetően a 2020/21-es évad tavaszi idényére. Tamás ezt követően pedig tizenöt NBI-es mérkőzésen kiválóan bizonyította, nemcsak megállja a helyét a legmagasabb osztályban, hanem stabilizálta hátsó alakzatunk, és rendre kiváló teljesítménnyel rukkolt elő. Nem csoda tehát, szerettük volna, ha zöld-fehérben folytatja. 
 
Örömmel jelenthetjük, ez a mai napon létre is jött, hiszen a március végén az U21-es válogatottban is debütáló játékossal négyéves szerződést kötöttünk. 

„Az elmúlt hetek, hónapok főként mentálisan teltek nehezen, mivel én mindenképpen Pakson szerettem volna folytatni a pályafutásom már rögtön a tavalyi szezon vége után. Nem így alakult, de most felettébb boldog vagyok, hogy mégis összejött, amire vágytam, és itt lehetek. Tényleg nagyon örülök, és motiváltan várom, hogy számomra is elindulhasson a paksi szezon. Meccshiányos felkészülési időszak van mögöttem, de bízom benne, hogy mihamarabb, pár héten belül visszanyerem a formám, így a lehető leggyorsabban ismét a pályán segíthetem a csapatot a tavalyiakhoz hasonló sikerek eléréséhez” - így a kontraktus aláírását követően régi-új belső védőnk. 
 
Hajrá, Olivér! Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
tamoli2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök