Benedeczki Ferenc 1982-ben ment le először egy futballedzésre, majd végigjárva a ranglétrát maghatározó játékosként és csapatkapitányként egészen az első osztályig jutott klubunkkal. Miután szögre akasztotta a stoplist, a klubvezetésben folytathatta, ahol azóta is napról napra az újabb sikerekért dolgozik kollégáinkkal karöltve. Benedeczki fél évet leszámítva immáron a negyvenedik éve munkálkodik a paksi labdarúgásért. Interjúnkban a kezdetekről, a sikerekről, a háttérmunkáról és klubunk elismertségéről is beszélgettünk. 

Ne aprózzuk el, tekerjük vissza az idő kerekét egészen odáig, mikor megismerkedtél a sportággal. Rögtön csak a foci, vagy esetleg a sokadik sportágként találtál rá a labdarúgásra? 

 

Kevesen tudják, először a sakkal próbálkoztam az Atomerőmű SE sakkcsapatában. Nem tartott azonban sokáig, talán mindösszesen fél évig, és már közben rájöttem, a futball lesz az igazi. Az egyik jó barátom előttem nem sokkal kezdte el, majd rábeszélt engem is, hogy menjek le az ASE egyik fociedzésére. Akkor még csak egy utánpótláscsapat volt, és olykor öt-hat évnyi eltérés is akadt a pályán. Pár évvel később alakultak csak a külön serdülő és ifi gárdák. 

 

Két nagy mérföldkövet emelnék ki akkoriból. Az egyik, hogy még a tizennyolcadik születésnapom előtt pár héttel bemutatkozhattam a felnőtt, NBII-es gárdában, ekkor 1993-at írtunk. A másik, mikor ’96-ban az akkori ifjúsági csapatunkkal megnyertük az országos bajnokságot, ez egy rettentő erős csapat volt, később heten is NBI-es játékosok lettek onnan. Ebben az évben egyébként már kettős igazolással a PSE megyei csapatában is futballoztam, akkor még megengedték ezt a szabályok. 

 

Klubunkhoz érkezve, mikor átigazoltál, már csak a felnőttek között játszottál, egyszer azonban elhagytad a várost… 

 

Igen, 2001-ben volt egy féléves kitérőm Bonyhádra, akkor Ők NBII-esek voltak, a PSE még NBIII-as. Egyébként azon a hat hónapon kívül csak Pakson futballoztam. 

Játékosként, sőt, többször csapatkapitánykét élhetted át klubunk felemelkedését a legkisebb osztályból a profik közé, az NBI-be. Hogy látod, az öltözőben minek volt köszönhető, hogy elérhettük az első osztályt 2006-ra? 

 

Próbáltuk megvalósítani ugyanazt a hozzáállást, amit a klubvezetéstől láttunk. Híresen jó közösséget alakítottunk ki, és mindig próbáltuk azt egyben is tartani. Tisztán emlékszem olyan beszélgetésekre - például abban az évben, mikor megnyertük az NBII-t -, ha nem ment annyira a játék, az idősebb játékosokkal összegyűltünk a lelátón, és megbeszéltük, mit kellene tennünk, hogy még sikeresebbek legyünk. 

A feljutást követő szezonban tizenkét első osztályú mérkőzést gyűjtöttél, nem is akárhogyan, munka mellett, igaz? 

 

Így van. Akkor én már az idősebb játékosokhoz tartoztam, valamint már az atomerőműves állásom is megvolt, amit nem szerettem volna feladni egy-két év profi futballért. Azon kevesek közé tartozom így tehát, aki amatőrként játszott az első osztályban. 

Anno, mikor lecserélted a sakkfigurákat futballcipőre, gondoltad volna, hogy a legmagasabb szintre is elérsz majd? 

 

Akkor nem gondolkodtam ilyenben, csak élvezni és játszani szerettem volna a játékot. Szerencsére sikerült a legmagasabb osztályig vinni, aminek nagyon örülök, hiszen az is és az oda vezető út is örök élményeket adott. 

Ezekre az élményekre is mindjárt kitérünk, de előbb mondd el kérlek, honnan jött aztán a háttérmunka? 

 

Mikor Bonyhádról hazaigazoltam, Haraszti Zsolt ügyvezetőnk már akkor jelezte, szeretné, hogy a futballkarrier után is a klubnál maradjak, és acélos szerepet vállaljak az irodai munkában. A további pár évem pedig már úgy telt, hogy folyamatosan, egyre jobban vont be a teendőkbe, engem pedig érdekelt mindez. 

 

Család, futball, Atomerőmű… 

 

Ezúton is köszönöm a családomnak, akik ennyi ideje türelemmel és nagy megértéssel kezelik, hogy a futball rendre elvisz egy napot a hétvégéből, illetve sokszor meghosszabbítja a hétköznapi teendőimet is. Köszönet illeti továbbá a másik munkahelyem, az erőművet is, ahonnan szintén maximális toleranciában részesülök, mikor mondjuk hétközi mérkőzés vagy edzőtábor adódik. A klub vezetői előtt pedig szintén le a kalappal, akik értelemszerűen a másik irányba megértőek esetemben. 

Emlékek, élmények. Talán nem lövök nagyon mellé, ha a NBII-es aranyat és az Európa-liga menetelést említem. Előbbit még játékosként, utóbbit azonban már a klubvezetésben élhetted át. Melyik volt az impulzívabb számodra? 

 

E kettő közül nem lehet választani. Szerencsés vagyok, hogy mindegyiket átélhettem, és mindegyiket onnan, ahonnan az adatott. Lehetetlen összehasonlítani a két történést! A feljutást félprofi csapattal harcoltuk ki, a keretből legalább tizenketten-tizennégyen dolgozni jártunk mellette. Amit pedig az Európa-liga adott, szintén örökké feledhetetlen. Akkor én már ugye a háttérben dolgoztam, és a túrák alkalmával próbáltuk a lehető letöbbet kihozni abból, amit a srácok kiharcoltak a pályán. 

Akkor tegyünk még az előbb említett két élmény mellé továbbiakat a polcra! 

 

Rengeteget tudok, hiszen ez idő alatt megannyi ismeretség és barátság szövődött, akár játékos időkből, akár már a háttérben. Szívesen emlékszem vissza meghatározó mérkőzésekre, ilyen például, mikor az első NBI-es mérkőzésemen csapatkapitányként vezethettem ki a többieket az öltözőből Tatabányán. Sajnos 3-0-ra kikaptunk, de az élményt sosem feledem. 

Negyven évnyi paksi futballtapasztalattal egészen biztos nincs olyan szegmense a klubnak, amit ne ismernél. Mi azonban a fő feladatköröd a háttérben? 

 

A főbb munkaköröm a stadionbiztonság és üzemeltetés, az aktuális ellenfeleinkkel történő kapcsolattartás, a jegyértékesítési teendők ellátása, a VAR-rendszer helyi feladatainak menedzselése, illetve a sajnálatos pandémia helyzethez kapcsolódó teendők összefogása. Számomra azonban rettentő fontos és megtisztelő, hogy a klubvezetés ezeken felül a nagy döntésekben rendre kikéri az adott dologról a véleményem. 

 

A jelenlegi tizenkét első osztályú gárdából nagyon kevesen mondhatják el, hogy minimum tizenhat éve megszakítás nélkül az NBI tagjai. Mi köztük vagyunk, 2006-óta nincs megállás, ráadásul a teljesen egyedi, csak magyarokat foglalkoztató filozófiánkkal meghatározó klubidentitással rendelkezünk. Mi lehet sikerünk titka, miközben régebbi időkre visszanyúló múlttal rendelkező, esetenként gazdagabb csapatok rendre nehézségekkel küzdenek? 

 

Sokat szoktunk erről beszélgetni, és folyamatosan azt látjuk, hogy a közösség a kulcsa mindennek. Nálunk szerencsére az irodában is rendben van minden, erős kapcsolatok alakultak ki, mindenki egymásért és a klubért dolgozik, nagy szimbiózisban haladunk tehát előrefelé. Ez lehet a siker egyik mozgatórugója, a másik pedig az öltöző, ahol magas szintű munka zajlik, elszánt játékosokkal. 

 

Meggyőződésem továbbá, hogy mindig kellenek paksi ikonok az öltözőbe, akik rendre hallatják a hangjukat. A vezéreknek pedig a lehető legjobb irányba kell hajtaniuk a többieket. Az irodából ebbe közvetlenül már nem szólhatunk bele, viszont mégis folyton megtalálhatóak a közös érdekek és célok, ezek az együttállások pedig előre viszik klubunkat. 

Hétről hétre sok helyen megfordulsz, klubvezetésünkkel közösen képviseled klubunkat. Mit érzel az elismertség témakörében? 

 

Talán az első két NBI-es szezonunkban volt csak az, hogy az úgymond nagy múltú csapatok azért éreztették velünk a respekt faktort. A harmadik és negyedik évtől azonban ez már szép lassan kezdett irányunkban kikopni, mostanra pedig maximális a tisztelet velünk szemben, bárkivel is találkozunk a hétvégén. A mérkőzések szervezése miatt ugye az összes ellenfelünkkel kapcsolatban vagyok, és mára elmondható, mindenki nagy elismeréssel üdvözli a munkánkat, bármerre menjünk az országban. 

Végül térjünk vissza a képzeletbeli polcodhoz, melyeken a sikereket gyűjtöd. Hogy látod, mi lehet a következő, ami felérhet odáig? 

 

A közeljövőben adná magát egy Magyar Kupa, hiszen olyanunk még nem volt, és egészen biztos vagyok benne, nagyszerű érzés lehet ott is kiemelkedő eredményt elérni. Arról nem is beszélve, hogy az is magával hozza a nemzetközi porondot, melyet egyszer már kipróbálhattunk, de újfent vágynánk rá. Ilyen lehetőségeket elérni újra komoly dolog lenne!