mtk22aprlive12.jpg

„Ahogy azt hazai pályán illik”

2022. ápr. 16.  -  NB I.
A két gólt szerző Windecker József is elmondta, hogy látta belülről az MTK elleni győzelmünk.
A két gólt szerző Windecker József is elmondta, hogy látta belülről az MTK elleni győzelmünk.
banner_magy1.jpg
 
„Nem gondolom úgy, hogy én döntöttem volna el a mérkőzést. Ma a csapat úgy játszott - főleg az első húsz-huszonöt percben -, ahogy azt hazai pályán illik. Ráerőltettük az akaratunk az MTK-ra, letámadtuk Őket, sok labdát szereztünk elöl, ezeknek köszönhetően pedig itthon tartottuk a három pontot. A mai mérkőzés is bebizonyította, jó keretünk van, és látszott, nemcsak tizenegy emberből állunk, hanem minimum húszból. Mindenki próbál élni a lehetőséggel, mikor vezetőedzőnk számít rá, ez ma is bebizonyosodott. Boldog vagyok, hiszen ez a győzelem már nagyon kellett számunkra. Örülök a két gólomnak” - nyilatkozta a hármas sípszót követően technikás középpályásunk, Windecker József.

mtk22aprlive13.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök