szurkvalaszokosz1.jpg

Itt szurkolóink szavazatai az ősz legjeiről

2024. jan. 03.  -  NB I.
Sokat vitt a Fradi elleni győzelmünk. 

Banner Magy1

Mielőtt sorra vennénk a kérdéseinkre leadott voksokat, fontos megköszönnünk szurkolóink megannyi interakcióját, amit felhívásunkkal kapcsolatosan tanúsítottak. 

December középen, az utolsó bajnokink után írtunk össze egy egész kérdéssort fanatikusaink számára csapatunk kiváló őszi teljesítményével kapcsolatosan. Lássuk, szurkolóink hogyan vélekedtek a 2023/24-es kiírás első feléről:

Tíz győzelmünk közül melyik volt a legszebb - vágtunk rögtön a közepébe. Válaszadóink pedig egyhangúan a tizenhatodik fordulóra szavaztak, melyben a Ferencvárost fogadtuk hazai pályán, és végül 3-2-s győzelmet arattunk a címvédő és bajnokaspiráns ellen. A dobogóra még a zalaegerszegi vendégjátékunk (2-5) és a DVTK elleni hazai sikerünk (4-1) fért fel. 




Szurkolóink a legértékesebb győzelmet tekintve is úgy gondolták, az FTC elleni sikerünk hozhatott a legtöbbet eddig a konyhára. A második helyre a hazai, Újpest elleni győzelmünk (3-0) ért be, a harmadikra a Felcsútról elhozott három pont (0-2) került. A különbségeket tekintve, itt is toronymagasan nyert a Fradival szembeni találkozónk. 

Kíváncsiak voltunk arra is, fanatikusaink szemszögéből mikor játszott a legjobban csapatunk mind hazai környezetben, mind pedig idegenben. Paksi találkozóink közül a DVTK elleni (4-1) győzelmünk nyert, majd a Fradi (3-2) és az Újpest (3-0) elleni sikerre voksoltak a legtöbben, de a sorrend alig pár szavazaton múlt a top háromban. Idegenben a szavazatsorban Zalaegerszegen (2-5), majd Felcsúton (0-2) és Újpesten (1-2) játszottunk a legtetszetősebben.




A szezon első felében összesen hét mérkőzés alkalmával vesztettünk pontokat, szurkolóink szerint leginkább a hazai, MTK elleni összecsapásunk (0-0) alkalmával szolgáltunk volna rá a megszerzett egy pontnál többre. Szorosan követte e találkozónkat a sorban a debreceni fellépésünk (1-0), és - ugyan fele annyi szavazattal - a dobogóra felkerült a Kecskemétről elhozott egy pont, mely lehetett volna több is paksi szurkolói körökben. 

Az őszi szurkolói álom tizenegy versenyében hatalmas volt a tülekedés, voltak posztok - különösen a védelemben és a középpályán -, ahol mindösszesen egy-két szavazat döntött, végül fanatikusaink félévkor az alábbi felállásra voksoltak: 

Szappanos - Szélpál, Kinyik, Szabó J. - Osváth, Papp, Windecker, Mezei, Silye - Könyves, Hahn

A rendszeres válogatott kerettag hálóőr, Szappanos Péter a nyáron érkezett klubunkhoz, és hozzáállásával, valamint a gólvonalunkon nyújtott teljesítményével hihetetlen sebességgel lopta be magát szurkolóink szívébe. Rendszerint elképesztő bravúrokat mutatott, melyből szinte minden találkozónkra jutott egy, továbbá remekül irányítja hátsó sorunkat. Fanatikusaink szavazatai alapján a Ferencváros elleni, hazai sikerünk alkalmával (3-2) nyújtotta a legjobbját, majd az Újpest (3-0) és a Fehérvár elleni (2-0) győzelmünk fért fel a dobogóra, hajszállal megelőzve a felcsúti (0-2), vagy a hazai, Kisvárdával szembeni (3-1) találkozónkat.




Talán nem meglepő, hogy a jelenleg hat gólnál járó csatárunk, Könyves Norbert végzett azon kérdésünk élén, melyben a házi gólkirály lehetséges személyéről érdeklődtünk szurkolóinknál. Könyves toronymagasan nyert, a második helyet Windecker József, a harmadikat Hahn János vitte el. 

Végül a lehetséges bajnoki helyezésre kérdeztünk rá, és bizony egy ilyen kiváló ősz után a szavazók abszolút többsége a dobogóra várja csapatunkat, míg a többiek a 4-6. hely valamelyikére.

Köszönjük, 2024-ben is: Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

Szurk23d

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök