meztoroktabor.jpg

Lassan a felkészülés célegyenesében

2024. jan. 25.  -  NB I.
Mezei kiemelte, a törökországi ellenfeleink jó kiindulópontot biztosítottak számunkra.

Banner Magy1

Hamarosan vége a 2024-es törökországi edzőtábornak, és egyúttal rákanyarodunk a felkészülési időszak rövidke utolsó etapjára, hetére. Ezúttal Mezei Szabolcsot kértük helyzetjelentésre a tábor tizedik napján.

„Összességében, úgy gondolom, egy jól sikerült tábor végén járunk” - így megkeresésünkre Mezei. „Sajnos a már lejátszott edzőmérkőzéseink az eredmények szempontjából nem úgy sikerültek, ahogy azt szerettük volna, de a terhelést megkaptuk, és van még egy találkozónk a hazautazás előtti napon. Kiváló ellenfeleink jó erőfelmérővel bírtak számunkra, valamint jó kiindulópontot biztosítottak a tekintetben, hogy lássuk, miben kell még fejlődnünk. Játékunk még egy kicsit akadozik, de próbáljuk megfejteni az okokat, viszont az is tény, az edzőmérkőzésekből sosem szabad teljesen kiindulni. Lassan a célegyenesben vagyunk, így próbálunk kiegyenesedni a Puskás Akadémia elleni első bajnokinkra. Szeretnénk a kezdéstől olyan futballt mutatni, ami eddig igazán jellemző volt ránk” - fogalmazott az ősszel tizenöt összecsapáson öt gólpasszig és három gólig jutó középpályásunk, majd hozzátette, mind a pályán, mind a pályán kívül jól érzi magát csapatunkban.

További programjaink:

Edzőmérkőzés 6/6 - 2024. január 26. (péntek), 15:30: PAKSI FC - PFK Botev Plovdiv (Belek - Törökország)

OTP Bank Liga 18. forduló - 2024.02.04. (vasárnap), 17:30: PAKSI FC - Puskás Akadémia FC

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Pogveg2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 32 55
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 32 52
5 DVSC 31 45
6 DVTK 32 44
7 ZTE FC 32 43
8 MTK Budapest 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
32. forduló erdeményei
  -   ?:?
  -   ?:?
  -   1:1
  -   1:3
  -   2:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök