Mely’ szurkolónk ne tudná, rutinos középpályásunk egy igen hosszúra nyúlt sérülésből tért vissza az ősz közepén, azonban mára már ismét stabil kezdővé vált. 

2018 augusztusát írtunk, mikor bal sarkadban a csontkinövéses gondok nem várhattak tovább. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre? 

 

Ugye az a sérülésem egy hosszabb, majd’ három éves, úgymond szenvedés része volt, illetve pontosabban azt volt hivatott lezárni. A sugárzó fájdalom olyannyira elviselhetetlenné vált, hogy műteni kellett, hiszen nem tudtam vele már a megfelelő szinten játszani. Ekkor még nem gondoltunk rá, hogy ilyen hosszú kihagyás vár rám, mivel egy rövid rutinműtétről beszéltünk. 

Ez meg is történt, és a gyors felépülés útjára léptél, aztán… 

 

Igen,  az augusztusi operációt követően, a hathetes rehabilitáción minden rendben ment, majd egy Achilles-ín szakadást szenvedtem. Nah, az lepett meg mindenkivel együtt engem is. Ugyan mondták, hogy benne van a pakliban, de nem hittem benne, mert nem volt még ilyen sérülésem. Ekkor nagyon nehézzé vált minden, nem fogadtam valami jól a tényeket, bár négy-hat hónappal kecsegtettek, de a München melletti Dorfenben rögtön egy évet mondtak rá. Eléggé macerás volt fejben feldolgozni, hisz’ szakadt a vádli, tört a csont is… 

Németországban Fehér József fizioterapeuta és gyógytornász segítségével kezdted az újbóli erősítéseket, és jó ideig kinn is voltál. Hogy teltek azok a hetek, hónapok?  

 

Nagyon nehéz volt, bár érdekes, mert most visszagondolva az előtte lévő tizennégy-tizenöthetes, gipszes időszak keményebb volt, de nem volt könnyű kint sem, mivel teljesen egyedül voltam három hónapig, ami eléggé lélekvesztő tud lenni. A munka elején jól haladtunk, aztán persze a közepén volt egy holtpontom, amiben biztos az is közrejátszott, hogy még a születésnapomon is egyedül voltam, valamint, nagyon türelmetlen voltam már. Hat hónapja nem játszottam, és fájdalmat éreztem. Mondják, hogy minden felépülés nehéz, tényleg az. Ekkor egy kicsit még én is elbizonytalanodtam mindenben, majd elkezdtem kéthetente hazautazgatni, hogy a monotonitás kicsit megtörjön. Meg is tört, könnyebb lett. 

Viszont, amikor feltűntél a stadionban, mindig kicsattanó energiák öveztek, mosolyogtál, viccelődtél… 

 

Igazából, alapjában véve nem nagyon vagyok egy befelé forduló típus, sőt… Örültem, hogy ismét a többiekkel lehetek, az öltöző környékén mozoghatok. Szeretek a csapat közelében lenni, imádom ezt a közeget. 

Hazatérve Németországból Purger Szilárd fizioterapeutánk foglalkozott veled. Milyen volt az az etap? 

 

Ahogy az addig tartó periódusok, az sem tartozott a könnyebbek közé. Abban is voltak holtpontok, de az nyugtatott, hogy nem fáj a lábam, és tudtam, ha végigviszem, újra a régi lehetek. 

 

Idén szeptember 6-án, egy válogatott szünetben játszottunk edzőmérkőzést a Soroksár ellen, ahol háromszázkilencvenhét(!) nap után ismét pályára léphettél. Hogy élted meg azt a pillanatot? 

 

Ajándék volt, és nagyon jól esett. Senki nem számított rá, hogy még idén eljön ez is, hiszen az előzetes tervek arról szóltak, hogy 2020 januárjában kezdek újra edzeni. Annyi kihagyás után a kapott öt perc is sokat számított. Nagyon vártam már, jól éreztem magam újra a pályán, és mesébe illő volt.

További huszonkilenc nap után, a Kaposvár elleni hazai bajnokin, az OTP Bank Ligába is visszatértél, majd az utolsó hat összecsapásunkon már a kezdő tizenegyben láthattunk. Minden a régi, minden a helyére került, minden rendben? 

 

Rég játszottam tétmeccset, így az elején kicsit vissza is kellett magam fogni, beosztani az erőmet, ne rohanjam el magam. Kezdetben kicsit szívvel játszottam, mintsem ésszel, így korán elfáradtam, de mára már ezzel sincs problémám. Vannak olyan helyzetek persze, mikor le kell cserélni, ekkor kicsit melósabb a történet, de a téli szünet után, a januári alapozást követően már ezzel sem lehet gond.