kapelo4.jpg

Tizenkilencedszer találkozunk a Kaposvárral

2020. jún. 17.  -  NB I.
Roppant fontos mérkőzést játszunk délután.
Roppant fontos mérkőzést játszunk délután.
banner_magy1.jpg
 
Nincs lehetőség pihenni, újabb fontos meccs következik! Az OTP Bank Liga 30. fordulójában 16:55-ös kezdettel a Kaposvári Rákóczi FC-t fogadjuk. Jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el. 
 
Beharangozó cikkünk elején nézzük a mérleget: Hét győzelem itt, öt ott, hat döntetlen, ami a gólokat illeti: az eddigi 27 találatunkra 21 válasz érkezett, párharcaink során pedig átlagosan 2.7 gól esik mérkőzésenként.
 
kapelo7.jpg
 
A premierre 2006. november 25-én, Pakson került sor, melyet Belényesi Miklós 20. perces találatával sikerült is behúznunk. Szinte napra pontosan fél évvel később a kaposvári mérkőzést 2-0-ra veszítettük el.
 
A következő szezonban Somogy megyében kezdtünk egymás ellen, sajnos 2-1-gyel a Kaposvár otthon tartotta a három pontot. A hazai összecsapásunk első félideje eseménytelen volt, majd a 72. játékpercben Tököli Attila szerzett előnyt számunkra, aztán mindösszesen négy perc elteltével kettős emberhátrányba kerültünk. Éger László azonnali piros lapot kapott Vad II. Istvántól, míg Tököli Attila második sárga után mehetett az öltözőbe. Vendégeinktől André Alves élt a lehetőséggel, és egalizált  tíz perccel a meccs vége előtt. Az 1-1-gyel már kihúztuk a hármas sípszóig, így megosztoztunk a pontokon. 
 
A 2008/2009-es évadban augusztus 9-én utaztunk Kaposvárra, ahol igencsak gólgazdag összecsapást vívtunk. Báló Tamás indult be kiválóan, hiszen negyed óra alatt kettőt vágott. A 30. percben Zahorecz Krisztián szépített büntetőből a hazaiaknak, Kiss Tamásunk azonban két minutummal később ismét kétgólosra növelte előnyünk, sőt, a pihenőig még Tököli Attila is betalált. A második játékrészben ellenfelünk mindent beleadott, hogy fölzárkózzon, előbb Zahorecz Krisztián értékesített még egy tizenegyest, majd Farkas Krisztián is lőtt egy gólt negyed órával a vége előtt. A 3-4-es eredményről nekünk sikerült elmozdulni, Csehi Tamás szerezte csapatunk ötödig gólját, beállítva ezzel a 3-5-ös végeredményt. Ezek után mintha elfogyott volna a két csapat muníciója, a paksi visszavágó 0-0 lett.
 
Egy évvel később itthon 2-0-t, Kaposváron 1-1-et játszottunk. Stadionunkban Éger László és Böde Dániel volt eredményes, idegenben Tököli Attila révén vezettünk, amire Zahorecz Krisztián válaszolt, érdekesség, hogy ismételten büntetőből. 
 
banner_kvkaphar.jpg
 
2010 szeptemberében az első félidő derekán Oláh Lóránt góljával vezetett stadionjukban a Rákóczi, a változatosság kedvéért büntetőt értékesítettek. A második játékrészben azonban megráztuk magunkat, és négy perc alatt Böde Dániel és Montvai Tibor találatával a javunkra billentettük az összecsapást. 1-2-vel hoztuk haza a pontokat, amiket aztán Pakson visszavett a Kaposvár. Peric Milan duplájára tőlünk Bartha László és Magasföldi József válaszolt, azonban vendégeinktől ezután még Oláh Lóránt is betalált.
 
A 2012/2013-as idény nem sikerült jól a Somogyiakkal szemben, 1-2 idehaza, 1-0 Kaposvárott.
 
A 2013/2014-es szezon volt az az idény, mikor utoljára mérettük meg magunkat a zöld-fehér színtársunkkal. Hazai pályán magabiztosan őriztük meg a bajnoki pontokat, hiszen a 41. percben Windecker József, a 78-ban pedig Simon Attila köszönt be a vendég kapuba. Találatainkra a túloldalról nem érkezett válasz, így 2-0-lett a vége.
 
 
A 2014. március 29-én rendezett visszavágó nem hozott izgalmakat, 0-0 után mindketten egy ponttal gyarapodtunk. 
 
Majd több mint öt és fél évvel később, 2019 októberének első szombatján jött a folytatás. Az otthonunkban játszott mérkőzés 35. percében Hegedűs Dávid szerezte meg a vezetést szerdai ellenfelünknek. A pihenő után azonban nem sokat kellett várni a szépítésre, hiszen Remili Mohamed a 47. játékmomentumban egalizált. Alig 10 perccel később Windecker József révén már nálunk volt az előny, amit meg is tartottunk a hármas sípszóig.
 
A kaposvári visszavágón Könyves Norbert az első félidőben kétszer is bevette a hazaiak hálóját, majd a mérkőzés végjátékában Sajbán Máté állította be a 0-3-as győzelmünket. Ezzel tehát idén eddig két összecsapásból kettőt nyertünk, és mindennél fontosabb lenne ezt a mutatót ma délután 3/3-ra módosítani. Gyerünk, srácok!
 
 
 
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 30 68
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 30 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   ?:?
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök