felk20a.jpg

A Mezőkövesd ellen készülünk

2020. aug. 27.  -  NB I.
Zsinórban a negyedig győzelmünkre hajtunk a sárga-kékek ellen.
Zsinórban a negyedig győzelmünkre hajtunk a sárga-kékek ellen.
 banner_magy2.jpg
 
Az OTP Bank Liga új szezonjának a harmadik fordulójában ismét idehaza játszanak a fiúk! Az aktuális ellenfelünk, a Mezőkövesd ellen a tavalyi évadban 3/3-as győzelmi mutatót hoztunk, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gárda otthonunkból még nem vihetett el három pontot, és maradjon ez továbbra is így. 
 
Jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT érhetőek el.
 
„Nem tétlenkedhetünk többet, nyernünk kell. Fejlődtünk és javultunk az első két meccsen, de ezt szombaton be is kell bizonyítanunk szurkolóinknak, ha azt szeretnénk, hogy mindig sokan legyenek a stadionban. Gólokat kell lőni itthon, és nem lehet gond. A ’kövesd ugyanúgy áll, mint mi, de nekünk csak magunkkal és az adódó lehetőségeinkkel kell foglalkoznunk. Én a győzelmen kívül mást idehaza nagyon el sem tudok fogadni” - így kapitányunk, Böde Dániel, aki a meccsről előzetesen hosszabban is beszél stadionmagazinunkban.
 
Végezetül fontos feladatunkhoz segítségként csak annyit kérünk, legyünk minél többen a lelátókon! Hajrá, Paks!

OTP Bank Liga, 3. forduló
2020. augusztus 29., 20:30
PAKSI FC - Mezőkövesd Zsóry FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
mez20a4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök