kocsisben1.jpg

Új igazolásunk: Kocsis Bence

2022. febr. 14.  -  NB I.
U-válogatott fiatal tehetséget szerződtettünk az MTK-tól. 
U-válogatott fiatal tehetséget szerződtettünk az MTK-tól. 
banner_magy1.jpg
 
Örömmel jelentjük, Kocsis Bence is nálunk folytatja! A húszéves támadó középpályás a budapesti kék-fehérektől érkezett. Kocsis Puskás Akadémia nevelés, de 2019-től 2021-ig kölcsönben Csákváron futballozott, ahol hatvan mérkőzést is abszolvált, majd tavaly nyáron került az MTK együtteséhez, és tizenegy NBI-es mérkőzést gyűjtött be. Újdonsült labdarúgónk tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy rendre korosztályos válogatott szerepekhez jut. 
 
„Nagyon örülök, hogy Paksra igazolhattam, már elsőre egy roppant szimpatikus közeg fogadott. Szeretnék minél több játékpercet kiharcolni, és minél több lehetőséghez jutni az NBI-es mérkőzések alkalmával. Kifejezetten tetszik az a stílus, amit a csapat képvisel, a sokgólos támadófoci. Úgy gondolom, ez feküdni fog számomra, valamint remélem, Bognár György elképzelésébe is beleférek, ami aztán gólokkal és gólpasszokkal párosul majd” - nyilatkozott honlapunknak Kocsis Bence a négy évre szóló papírok szignózását követően. 
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Bence! 
 
kocsisben2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök