up22szept5a.jpg

Győzelem az Újpest, a Szeged és a III.Ker. ellen.

2022. szept. 06.  -  Utánpótlás
És egy iksz a Ferencváros otthonában - elindult az UP-szezon
És egy iksz a Ferencváros otthonában - elindult az UP-szezon
banner_pse.jpg
 
U19: Alap Csoport, 1. forduló: PAKSI FC - UTE 3 - 2 (2 - 2)                     

Kezdők: Herman, Mácsik, Zoltán, Lakatos-Lengyel, Karaszi, Osztermájer, Perger, Binder, Heisler, Répási, Dibusz   

Cserék: Büki, Horváth, Palóka, Marosi, Rogács, Schrenck   
 
Góljainkat Zoltán 14’, 62’ és Répási 41’ szerezték.        

„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Az első húsz percben kiválóan játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket és nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, ami labdabirtoklási fölényben is megmutatkozott. Sajnos vendégünk az első hibánkat kihasználva egyenlített, sőt, a vezetést is megszerezte, továbbá emberhátrányba is kerültünk. A második félidőben tíz emberrel is volt tartásunk, és sikerült fordítanunk. El kell mondani ugyanakkor, hogy a végére egy igazi ki-ki mérkőzés kerekedett, mi is növelhettük volna az előnyt, de az Újpest is egyenlíthetett volna. Az eredménnyel elégedett vagyok, azt viszont nagyon sajnálom, hogy csak húsz percig tudtunk nagy fölényben futballozni. Ki kell elemeznünk a mérkőzést és a továbbiakban sokkal nagyobb önbizalommal kell pályára lépnünk, nem zökkenthet ki minket egy-két hiba” - így Nagy István edzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 
 
up22szept5b.jpg        
U17: Kiemelt Csoport, 1. forduló: Ferencvárosi TC - PAKSI FC 1 - 1 (0 - 0)                       

Kezdők: Schrenck, Babos, Köllő, László, Pupp, Máté, Palóka, Tóth, Ignácz, Szabó, Keringer   

Cserék: Bakodi, Gáspár, Szilágyi, Holka, Szauer, Kiss   
 
Gólunkat Palóka 68’ szerezte.
 
„Úgy vártuk az első bajnokinkat, hogy az utolsó két felkészülési mérkőzésünkön nem mutattunk jó formát, illetve a teljes keret is csak keveset tudott együtt edzeni. Ennek ellenére megpróbáltunk maximálisan felkészülni a bajnoki rajtra. Taktikailag és mentálisan majdnem tökéleteset nyújtottak a srácok, továbbá akadtak kimagasló egyéni teljesítmények. A stabil védekezésünknek és a gyors átmeneteknek köszönhetően végig kontroll alatt tudtuk tartani a Ferencvárost és a játék alakulását. Sajnálom, hogy az utolsó másodpercekben figyelmetlenségből bekapott gól miatt a győzelem végül kicsúszott a kezünkből. A srácokat azonban így is dicséret illeti. Nagyon nehéz a sorsolásunk, ezért nem szabad kiengednünk a következő hetekben sem” - elemzett Haraszti Zoltán vezetőedzőnk.  
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.     

U16: Kiemelt Csoport, 1. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 4 - 0 (2 - 0)                       

Kezdők: Wiesner, Kovács, Májik, Juhász, Éger, Marcsa, Soós, Galambos, Perczel, Verbulecz, Dörömböző   

Cserék: Ulbert, Kajári, Jáksó, Balogh, Niklos, Tillman    

„A harmadik évünket kezdtük a kiemelt bajnokságban, az ország legjobb csapatai között. Az első fordulóban rögtön az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező Puskás Akadémiához látogattunk. Az első félidőben a hazai csapat irányította a játékot, védekezésben több hibát is elkövettünk, amit könyörtelenül kihasznált az akadémiai csapat. Hiányzott belőlünk a megfelelő hit, és sokkal bátrabban kellett volna játszanunk ebben a játékrészben. A második félidő első felében jól futballoztunk, voltak lehetőségeink, de az ellenfél védő harmadában rossz megoldásokat választottunk. Az utolsó percekben a hazai csapat kihasználta az újabb védekezési hibáinkat, és növelte az előnyét. A következő mérkőzésig a játék minden fázisában javulnunk kell” - értékelt Wiesner József vezetőedzőnk.  
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Májik, Galambos és Marcsa   
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.           

U15: Alap Csoport, 1. forduló: PAKSI FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3 - 2 (1 - 0)                              

Kezdők: Nagy, Orbán-Zaják, Burányi, Bagó, Jankó, Rauf, Csoknyai, Farkas, Wiesner, Tanos, Tojzán   

Cserék: Szurma M., Biszak, Szurma Z., Farsang, Selyem, Grausza   
 
Góljainkat Wiesner 47’ és Farsang 85’ szerezték, illetve egy további találatunk vendég öngólból született.          

„Megerősített középpályás hármassal kezdtük a mérkőzést, ettől stabilitást és gyors középpályás játékot vártam. Az első percben majdnem összehoztunk egy gólt az ellenfélnek, kapusunk és belső védőnk hibázott, továbbá akadtak még bizonytalanok a kapunk előtt. Ennek ellenére hamar megszereztük a vezetést, egy tudatos szögletvariációt követően szereztünk gólt, ugyanakkor kapkodva, sok technikai hibával, túlságosan görcsösen futballoztunk az egész mérkőzés folyamán. Szerettük volna mindenképpen győzelemmel kezdeni a bajnokságot, mert a válogatott találkozók miatt rögtön kéthetes szünet következik, így nem lett volna alkalom egyből javítani a hibát. Nagy volt tehát a nyomás a csapaton. Nem is alakult ki folyamatos játék a sok minőségi hiba következtében. Az első félidőben nem igazán volt veszélyes az ellenfél a kapunkra, a már ismert gyors, szélső támadójukra játszott indításokkal próbálkoztak. A második játékrészben az ellenfél a görcsösségünk következtében átvette a kezdeményezést, és egy saját szöglet utáni kontrából ki is egyenlítettek. Hatalmas hiba! Gyors gólváltás következett, egy nagy védelmi hibát kihasználva lőttünk szép gólt, majd szinte azonnal egyenlített az ellenfél. Nagyon hektikus volt a mérkőzés. Továbbra is rengeteg hiba, kevés minőség, kevés labda nélküli támogató mozgás, lassú gondolkodás jellemezte az amúgy is ritmustalan játékunkat. A korábbi sérülések miatt többen kevesebbet edzettek. Több csere is indokolt lett volna, de a kispadon helyet foglalók vagy nem voltak egészségesek, vagy ebbe a helyenként durva összecsapásba nem tudtak volna minőség szempontjából beszállni. Egy, az utolsó pillanatban megítélt büntetővel szerencsésen nyertünk, a döntetlen talán igazságosabb eredmény lett volna. Pozitívum, hogy nagyon akartunk, sokszor görcsösen is, talán ettől volt annyira gyenge a játék. Végig hittünk a győzelem elérésében és sokat dolgoztunk érte. Játékunk minősége elmaradt az elvárhatótól. Két játékosunk is megsérült, remélem, a kéthetes szünetben felépülnek és játékra alkalmasak lesznek szeptember utolsó szombatján Székesfehérváron. A küzdeni tudása miatt minden játékos dicséretet érdemel” - elemzett Köllő Roland vezetőedzőnk.          
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.                  

U14: Alap Csoport (nyugat), 1. forduló: PMFC - PAKSI FC 4 - 1 (1 - 0)                          

Kezdők: Rostás, Klem, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Marosi, Péter, Köllő, Vargyas, Steiner, Laczkó   

Cserék: Száraz, Kovács, Varga, Szoó, Kákai   
 
Gólunkat Osztermájer 62’ szerezte.     

„Az első húsz percben a Pécs erőszakosan letámadott minket, és egy megpattanó szabadrúgásból vezetést is szereztek. A második húsz percben magunkra találtunk, kiegyenlítettebbé tettük a játékot, továbbá volt egy nyilvánvaló tizenegyesünk, amit nem adtak meg.  A második félidő elején több lehetőségünk is adódott, tizenöt percig a Pécs térfelén tudtuk tartani a játékot, de sajnos egy kontra végén gólt kaptunk, majd egy kavarodás után egy megpattanó lövésből ismét betalált a PMFC, aztán egy gyönyörű góllal sikerült szépítenünk. Az utolsó bő negyedórát emberhátrányban játszottuk, mert a kapusunkat kiállították. A végén egy szöglet után növelte előnyét és beállította a végeredményt a hazai csapat. Összességében az eredmény túlzó, voltak jó periódusaink, a kapott gólok megpattanó lövésekből és szögletből estek, melyek előtt elvi hibákat vétettünk. Természetesen ezeket a hibákat ki kell javítanunk, de van rá időnk” - nyilatkozta Osztermájer Gábor vezetőedzőnk.    
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.      

U13: Országos - Dél-Nyugat, 1. forduló: III. Ker. TVE - PAKSI FC 11 - 0 (0 - 0)                                                       

Kezdők: Demeter, Földi, Csötönyi, Niklós, Weisz, Tóth, Ágoston, Nagy, Mayer   

Cserék: Kaltenecker, Nagy N., Kutasi, Kiss    
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.                                     

U12: Országos - Dél-Nyugat, 1. forduló: III. Ker. TVE - PAKSI FC 0 - 2 (0 - 0)                                   

Kezdők: Badó, Nagy, Fodor, Herman, Görgics, Szabó, Sallai, Mráz, Domján   

Cserék: Sági, Keserű, Kovács, Fazekas, Rakó, Kozma, Nemere, Fekete, Németh   
 
Góljainkat Mráz 55’ és Rakó 27’ szerezték.     
 
„Huszonhármas keretünkből tizennyolc játékost tudtam nevezni a 8+1-es bajnoki rendszer maximum létszáma miatt. Mindkét sor 2x20 percet töltött a pályán, és bizony nagyon jól futballoztunk a fizikálisan erősebb ellenfél ellen. A mezőnyben egyenlő erőviszonyok voltak, de a kaput nekünk sikerült többször veszélyeztetni. Két gólunk mellett még egy büntetőt is hibáztunk. A Kerületnek igazán helyzete sem volt a jól záró védelmünknek köszönhetően” - elemzett Mácsik Attila vezetőedzőnk.  
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Kozma, Rakó, Fekete   

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.                

Képek: U19

up22szept5c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 22 46
2 Ferencvárosi TC 21 45
3 Fehérvár FC 22 39
4 Puskás Akadémia FC 22 34
5 DVSC 22 32
6 MTK Budapest 22 31
7 Kecskeméti TE 22 30
8 DVTK 21 28
9 ZTE FC 22 28
10 Újpest FC 22 24
11 Kisvárda Master Good 22 17
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 16
22. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   0:5
  -   3:1
  -   4:0
  -   1:0
  -   3:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök