kinyik2223b.jpg

Kinyik: mindig ott kell bizonyítani, ahol lehetőség adódik

2022. szept. 22.  -  NB I.
Védőnk először a nyolcadik fordulóban kapott szerepet a szezonban.
Védőnk először a nyolcadik fordulóban kapott szerepet a szezonban.
banner_magy1.jpg

E szezonban még nem sikerült hosszasan beszélgetnünk, így indítsunk a felkészüléstől!
 
Úgy érzem, minden rendben volt, jó edzőmeccseket játszottunk, és én is kellően fel tudtam készülni a szezonra. Az edzőtábort emelném ki, ott is minden a legnagyobb rendben zajlott, tényleg kiválóan sikerült tehát, jó állapotban érzem magam, semmi gond, baj, hála Istennek. 

A nyolcadik fordulóban láthattunk először a pályán, és Waltner Róbert is kiemelte, nagyszerű teljesítményt tettél le az asztalra úgy, hogy nem az eredeti helyeden kellett helytállnod. Hogy láttad első mérkőzésed?
 
Nyilván - mint látható - az elején nem sikerült beverekedni magam a kezdőcsapatba, de aztán a sérülések miatt az elmúlt két találkozónkon végig játszhattam. A DVSC ellen a jobbszélső védő helyén kellett helytállnom. Úgy érzem, élni tudtam a lehetőséggel, de a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyert a csapat. Szerencsére tehát minden kerek volt. Igazából szinte minden szezonban vannak olyan mérkőzések, mikor jobb védőt kell játszanom. Itt és Debrecenben is volt már. Persze elsősorban a belső védő posztján érzem a komfortosan magam, de mindig ott kell bizonyítani, ahol a vezetőedző lehetőséget teremt az ember számára. 

A PMFC elleni kupamérkőzésünkön újra kilencven perc jutott számodra…
 
Igen! Ami a találkozót illeti, egy igazán nehéz mérkőzést játszottunk, masszív volt a Pécs. Figyelemre méltó, hogy ismét kapott gól nélkül végeztünk. Elöl pedig általában mindig betalálunk, így volt ez legutóbb is, melynek köszönhetően kiérdemeltük a továbbjutást a kupa következő körébe. Örülünk neki, hiszen ez a sorozat is fontos a csapat számára. 
 
kinyik2223c.jpg

Két fontos győzelmünk után jött a válogatott szünet. Jókor?
 
Abból a szemszögből nézve, hogy megannyi sérültünk van, jókor! Páran így egészen biztosan felépülnek a Mezőkövesd elleni mérkőzésünkig. Úgy érzem, e héten újabb plusz munkát tudtunk beletenni játékunkba az edzések alkalmával, amit a bajnokikon kamatoztathatunk majd. 

Megyünk Mezőkövesdre és Zalaegerszegre, közte pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Ezzel - a Fradi elleni összecsapásunkat kivéve - túl is vagyunk az első bajnoki körön. Hogy tekintesz előre a következő három mérkőzésünkre?
 
Mindig, mindenki ellen a győzelemre játszunk, így lesz ez a következő fordulókban is, ugyanakkor egy ellenfél is akad a pályán. Ha az előttünk álló három összecsapásból minimum hat pontot zsebelnénk be, jó pozíciót harcolnánk ki magunknak a tabellán, az pedig bíztatóan kell hasson a következő etapra.

És a saját szemszögedből?
 
Célom, hogy minden mérkőzésen a lehető legtöbbet tölthessek a pályán, mindig kezdőként kapjak bizonyítási lehetőséget. E tekintetben meglátjuk, mit hoz az élet, de ha esetleg csereként kapok szerepet, úgy próbálok mindent megtenni a klub sikeréért. Vezetőedzőnkkel mindig egyeztetünk, jó a kapcsolatunk, kellemes a közös munka, például a jobb oldali szerepvállalásom is jó előre megbeszéltük.
 
kinyik2223a.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 22 46
2 Ferencvárosi TC 21 45
3 Fehérvár FC 22 39
4 Puskás Akadémia FC 22 34
5 DVSC 22 32
6 MTK Budapest 22 31
7 Kecskeméti TE 22 30
8 DVTK 21 28
9 ZTE FC 22 28
10 Újpest FC 22 24
11 Kisvárda Master Good 22 17
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 16
22. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   0:5
  -   3:1
  -   4:0
  -   1:0
  -   3:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök