mkovesd22szeptlive4.jpg

Magabiztosságunk volt a sikerünk kulcsa

2022. szept. 30.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében elmondta, nem fogott meg bennünket a gyors kapott gól.
Vezetőedzőnk értékelésében elmondta, nem fogott meg bennünket a gyors kapott gól.
banner_magy2.jpg
 
„Izgalmas és nehéz mérkőzés volt, főleg úgy, hogy az első percekben hátrányba kerültünk. Demoralizáló az ilyen, de minket nem fogott meg. Mentünk előre, helyzeteket alakítottunk ki és próbáltunk egyenlíteni, valamint megfordítani a találkozót. Jobban kinyíltunk, ezáltal volt még pár veszélyes kontrája a hazaiaknak. A szünetben azt kértem a srácoktól, többet tegyük ki a szélre a labdákat, és korai ívelgetések helyett használjuk ki Varga gyorsaságát. Ezt maradéktalanul meg is csinálták a srácok. Maximálisan megérdemelték a győzelmet a fiúk, hiszen végig hittek benne, továbbá a szívüket is beletették, emellett keményen dolgoztak a bajnoki szünetben. Még mindig hét sérültünk van, de fontos kiemelni, akik most helyettesítik Őket, kiválóan helytállnak, nagyszerű teljesítményt tesznek le az asztalra, még úgy is, hogy nem az eredeti helyükön játszanak. Igazi csapatmunkát végeztünk, és végig magabiztosságot éreztem a srácokon, megérdemelten gyarapodtunk tehát három ponttal” - értékelt a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Waltner Róbert.

mkovesd22szeptlive3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök