up22nov15a.jpg

UP: A legkisebbek hozták a győzelmet

2022. nov. 15.  -  Utánpótlás
A döntetlen volt a sláger a hétvégén.
A döntetlen volt a sláger a hétvégén.
banner_pse.jpg
 
U19: Alap Csoport, 8. forduló: PAKSI FC - Gyirmót SE Győr 0 - 2 (0 - 1)

Kezdők: Herman, Binder, Mácsik, Ádám, Győrfi, Marosi, Répási, Zoltán, Perger, Heisler, Dibusz

Cserék: Schrenck, Szauer, Horváth, Gáspár

A bajnokság egyik legerősebb csapatával játszottunk, akik ellen, úgy gondolom, minimum döntetlent érdemeltünk volna. A játékosoknak gratulálok a hozzáálláshoz és a mutatott játékhoz, végig a megbeszéltek szerint futballoztak. Sajnálatos, hogy ez már nem az első mérkőzésünk, ahol sokkal többet érdemeltünk volna a futballunk alapján, az viszont nagyon pozitív számomra, hogy szinte minden csapat ellen labdabirtoklási fölényben tudunk játszani - így Nagy István edzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
up22nov15b.jpg

U17: Kiemelt Csoport, 9. forduló: PAKSI FC - MTK Budapest 0 - 2 (0 - 1)

Kezdők: Schrenck, Köllő, Babos, László, Máté, Palóka, Tóth, Ignácz, Szabó, Keringer, Szilágyi

Cserék: Bakodi, Kiss, Somorjai, Szauer, Győrfi

„Sajnos ezúttal gyenge teljesítményt nyújtottunk. Ellenfelünk a játék minden elemében fölénk kerekedett, így megérdemelt győzelmet arattak. Van még két mérkőzésünk az évben, ezeken szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, amire büszkék lehetünk zárásként” - elemzett Haraszti Zoltán vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
up22nov15c.jpg

U16: Kiemelt Csoport, 10. forduló: Vasas Kubala Akadémia - PAKSI FC 4 - 1 (1 - 0)

Kezdők: Wiesner, Kovács, Juhász, Májik, Marcsa, Soós, Galambos, Szabó, Perczel, Verbulecz, Dörömböző

Cserék: Ulbert, Kajári, Huber, Balogh, Tillman
 
Gólunkat Galambos 51’ szerezte.

Ezen a mérkőzésen a meghatározott célok közül keveset sikerült megvalósítani. A mérkőzés folyamán védekezésben a csapatrészek között nagy volt a távolság, nem voltunk elég agresszívak a labda közelében, sok párharcot elvesztettünk.  Labdabirtoklásnál kevés volt a szélességi nyitás, támogató mozgás.  Az átmenetekben az ellenfél gyorsabb volt nálunk. A mérkőzésen 10-15 percig játszottunk jól, ez kevés ezen a szinten. A Vasas a játék minden fázisában jobb volt nálunk, és sajnos ilyen arányban is megérdemelten nyerte meg a találkozót - értékelt Wiesner József vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Alap Csoport, 8. forduló: PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 1 - 1 (0 - 1)

Kezdők: Orbán-Zaják, Burányi, Szurma Z., Virág, Rauf, Tojzán, Farsang, Tanos, Bagó, Jankó, Grausza

Cserék: Nagy, Biszak, Farsang, Szurma M., Selyem
 
Gólunkat Virág 43’ szerezte.

Izgalmas és fordulatos mérkőzést játszottunk a Nyíregyháza ellen, amelyből sokat profitálhatunk a későbbiekben. Mindkét csapat próbálta kihozni a labdát, így a játék minden fázisával találkoztunk a meccs alatt: kaptunk és adtunk nyomást, labdát tartottunk felállt és szervezett védelem ellen, valamint védekeztünk is, mivel nem tudtunk egyből labdát szerezni. Az első félidőben veszélyesek voltak a vendégek a két belső védőnk közötti összhang hiányát kihasználva, ez valami miatt ebben a félidőben akadozott, több minőségi hiba is volt ezeken a posztokon. Az ellenfél jobb belső védője nagyon jól lépett fel labdával a középpályára, ilyet várnék a játékosaimtól is többször. Egy oldalszabadrúgás utáni rövidzárlatot használt ki a vendég csapat, megszerezve ezzel a vezetést. Könnyű gólt adtunk a Nyíregyházának. Lendületben is maradtak a vendégek, akik egy belső bizonytalanság után tizenegyeshez jutottak, amit kapusunk hárított. A második játékrészben nagyobb nyomást helyeztünk az ellenfélre, ennek eredményeként már a játékrész elején sikerült egyenlítenünk. Innentől kezdve végig gyűrtük a védekezésre és kontrákra berendezkedő vendégeket. Sok lehetőségünk volt megszerezni a győzelmet, de pontatlanok voltunk a befejezéseknél, vagy egyszerűen lassan oldottuk meg a kínálkozó lehetőségeket. Ugyanakkor veszélyesek voltak az ellenfél gyors megindulásai is. A második félidőben türelmesen, taktikusan, kevés labdát eladva próbáltuk megszerezni a győzelmet. Tetszett a csapat tudatos labdatartása, amit az elmúlt meccseken hiányoltam, most jól működött: nem kapkodtunk, vártuk a megfelelő alkalmat az ellenfél védelme mögé kerülésre, ez sokszor meg is történt. A második félidei teljesítményünk alapján közel álltunk a győzelemhez, az első játékrészben viszont könnyen kétgólos hátrányba is kerülhettünk volna. Összességében tanulságos mérkőzés volt, sokat kaptam vissza csapatjátékban a játékosoktól, ugyanakkor az első félidei helyezkedési hibák, a koncentráció javítása gyakorlást igényelnek” - így Köllő Roland vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 

U14: Alap Csoport (nyugat), 10. forduló: Kelen SC - PAKSI FC 1 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Rostás, Szoó, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Marosi, Péter, Köllő, Wiesner, Steiner, Laczkó

Cserék: Klem, Száraz, Vargyas, Varga, Kákai
 
Gólunkat Wiesner 81’ szerezte.

Egy igazán jó iramú mérkőzést játszottunk. Az első félidőben voltak helyzeteink és gólszerzési lehetőségünk, amit nem tudtunk kihasználni. A második játékrészben egy átlövésből kaptunk egy gólt, ami nem volt benne a játékban, ezt aztán a hosszabbításban sikerült egalizálni. Összességében egy masszív, fizikálisan erős csapat ellen az első félidőben kialakított lehetőségek miatt talán nyerhettünk volna. Így, hogy a végén gólt szereztünk, örültünk, mert igazságtalan lett volna, ha pont nélkül maradunk. A játékunkkal elégedett voltam - nyilatkozta Osztermájer Gábor vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Országos - Dél-Nyugat, 10. forduló: PAKSI FC - Budaörs 1 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Viló, Földi, Fodor, Csötönyi, Weisz, Ágoston, Tóth, Nagy, Mayer

Cserék: Nagy, Kutasi, Hum, Németh
 
Gólunkat Csötönyi 78’ szerezte.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U12: Országos - Dél-Nyugat, 10. forduló: PAKSI FC - Budaörs 11 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Kozma, Fekete, Herman, Görgics, Szabó, Sallai, Mráz, Domján, Badó

Cserék: Keserű, Fábián, Tamási, Kovács, Nemere
 
Góljainkat Kozma 9’, Sallai 15’, Görgics 20’, Kovács 25’, Tamási 37’, 68’, 76’, Mráz 49’, Szabó 59’, Fazekas 64’, Herman 66’ szerezte.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök