noi22oszert.jpg

Töretlen elszántság és építkezés

2022. dec. 16.  -  Női labdarúgás
Női csapataink edzői is idényt értékeltek.
Női csapataink edzői is idényt értékeltek.
banner_pse.jpg
 
Női NBII. Nyugati csoport - 11 forduló után

Helyezés: 10 - a teljes tabella és a fordulónkénti eredményeink IDE kattintva érhetőek el.

Mutató (gy-d-v): 2-1-8

Gólvágónk: Horváth Melitta 5 találat
 
Horváth György (vezetőedző): Csapatunk július végén kezdte meg az edzéseket a bajnokságra, és a tréningeken kiváló volt a lányok hozzáállása. A felkészülési időszak elején kupameccset játszottunk a Budaörs ellen, ahol fel tudtuk mérni, hogy milyen mérkőzésekre számíthatunk az NBII-ben, mivel ellenfelünk a bajnokság egyik esélyese volt. Bár 3-0-s vereséget szenvedtünk, a látottak mindenképpen biztatóak voltak a továbbiakra. A bajnokság augusztus 27-én indult. Az első félévre a hullámzó teljesítmény volt jellemző. Döntetlennel kezdtünk az Ajka otthonában, majd két nagy különbségű vereség következett. Ezt követően jó játékkal, hazai pályán 4-3-as vereséget szenvedtünk az Almásfüzitőtől, majd nem túl jó játékkal megszereztük első győzelmünket idegenben a Nyúl csapata ellen. Négy vereség után, hazai pályán bravúrral, 4-3-ra sikerült legyőzni a PVSK gárdáját. A szezont a bajnokesélyes Budaörs ellen fejeztük be vereséggel. A csapatépítést és az eredményességet befolyásolták a sérülések, a betegségek és a munkahelyi elfoglaltságok is. Sajnos szinte egyetlen alkalommal sem tudtunk ugyanazzal az összeállítással kiállni. Pozitívum viszont, hogy több U19-es játékost is sikerült beépíteni a csapatba, Ők jó teljesítményt nyújtottak. A csapat erősségét mutatja még, hogy előfordult olyan, hogy egy teljes csapatra való játékos hiányzott, ennek ellenére nem volt létszámgondunk. A bajnokságban Horváth Melitta, Csehi Leila és Lengyel Márta valamennyi mérkőzésen részt vett, Boda Zsófi, Fodor Hargita egy-egy, Fritz Fanny és Kiss Laura 2-2 mérkőzésről hiányzott. Összesen harminc játékos lépett pályára az őszi idényben. A tavasszal is csak nehéz mérkőzések várnak ránk, célunk játékunk javítása, ebben mindenképpen fejlődnünk kell. Mivel ez az első évünk a felnőttek között, így az elsődleges célunk a csapatépítés.

LU19: Dél-Nyugati csoport - 10 forduló után

Helyezés: 6 - a teljes tabella és a fordulónkénti eredményeink IDE kattintva érhetőek el.

Mutató (gy-d-v): 5-0-5

Gólvágóink: Szilágyi Vanessza 9 találat, Tancsa Bítia 5 találat
 
Kneller Balázs (vezetőedző): Első nagypályás szezonunkat kezdtük idén a 2006-2007-esekből álló csapatunkkal. Várhatón elsőre nagyon furcsa volt a lányoknak, hogy nagy területen zajlik a játék, és sokkal nagyobb területeket kell bejátszani, mint az eddigi nyújtott pályán. A játékidő is megnőtt, az energiát is máshogyan kell beosztani, ezekben pedig mind-mind tovább kell fejlődnünk. Úgy gondolom, hogy a tabellán elfoglalt helyünk elfogadható, pláne, ha azt nézem, hogy az egyik legfiatalabb csapat vagyunk a mezőnyben, továbbá nem is rendelkezünk annyi rutinnal, mint ellenfeleink. A Videoton elleni mérkőzésünk tetszett a legjobban, ahol ugyan 6-2-es vereséget szenvedtünk, de ellenfelünk kerete két-három évvel idősebb játékosokból állt. Rengeteg jó passz és tudatos megoldás jellemezte azt a találkozót.
 
up22szept27e.jpg

LU16: HNP Dél-Nyugati csoport - 9 forduló után

Helyezés: 6 - a teljes tabella és a fordulónkénti eredményeink IDE kattintva érhetőek el.

Mutató (gy-d-v): 4-1-4

Gólvágónk: Pirisi Vanda 12 találat
 
Radványi László (vezetőedző): U16-os csapatunk játékosainak többsége most játszotta élete első bajnoki szezonját. Keretünk többsége a 2008-2009-es korosztályt képviseli, így pedig sok csapattal rettentő nehéz volt felvenni a harcot. Kicsit nehezen is indult az idény, de ennek ellenére kialakult egy rendszer a csapat életében. A vereségek ellenére a lányok elszántak voltak és becsületesen jártak az edzésekre. Hiszem, hogy ennek meglesz a gyümölcse a jövőben.  Heti háromszor találkoztunk, hogy a fejlődés minél gyorsabb legyen. Célunk fokozatosan beleerősödni a mezőnybe, valamint hozzászokni, hogy fizikálisan erősebb ellenfelek ellen is helyt kell állnunk.

LU14: Kiemelt csoport - 9 forduló után

Helyezés: 2 - a teljes tabella és a fordulónkénti eredményeink IDE kattintva érhetőek el.

Mutató (gy-d-v): 7-0-2

Gólvágóink: Sallai Melinda 28 találat, Feil Réka 12 találat
 
Forray Tünde (vezetőedző): Augusztus elején érkeztem a csapathoz, ennek ellenére úgy érzem, a felkészülésünk jól sikerült. Fő cél - a tisztes helytálláson kívül - az volt, hogy a lányok minél több játéklehetőséghez jussanak, végül a tízcsapatos bajnokságban a második helyen végeztünk hét győzelemmel és két vereséggel. Összesen tizennyolc játékos kapott játéklehetőséget az őszi idényben. A két vereség közül a Szekszárdi UFC elleni volt a fájóbb, de azon a mérkőzésen a lányok teljesítménye jelentősen elmaradt valódi képességeiktől. Pozitívumként emelném ki az MTK elleni győzelmünket. Azt a találkozót egymásért küzdve fordította meg a csapat, és hoztuk el a három pontot idegenből. Ötvennyolc gólt szereztünk és huszonnégyet kaptunk. A góllövő lista második és harmadik helyén Sallai Melinda és Feil Réka áll, de összességében minden játékossal teljes mértékben elégedett vagyok. Remélem, a tavasszal is sikerül az őszihez hasonló, szép eredményeket elérnünk.
 
luphetvegenov1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök