hariserk1.jpg

Új játékosunk: Haris Attila

2023. jan. 06.  -  NB I.
U-válogatott középpályás érkezett.
U-válogatott középpályás érkezett.
 banner_magy1.jpg
 
Örömmel jelentjük, hogy a huszonöt évesen már nyolcvanhárom NBI-es és kilencvenegy NBII-es mérkőzést abszolváló Haris Attila a mai naptól klubunk játékosa. A belső középpályás karrierje a Ferencváros utánpótlás csapataiban indult, majd Soroksáron, Balmazújvárosban, Debrecenben és újra Soroksáron bizonyíthatott. 2015. május 24-én, tizennyolc évesen debütált az első osztályban egy FTC - Honvéd összecsapás alkalmával. U15-től U21-ig rendre korosztályos válogatott volt, összesen majd’ hússzor ölthette magára a nemzeti szerelést, valamint előző klubcsapataiban permanensen több mint húsz mérkőzésen lépett pályára szezononként.

„Természetesen nagyon örülök, hogy egy olyan klubhoz csatlakozhattam, ami hosszú ideje kialakult, meghatározó koncepcióval, identitással rendelkezik. Örülök, hogy mostantól ennek a részese lehetek. Az utóbbi két és fél évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna, nem tudtam az NBI-ben futballozni, szükségem volt tehát erre a lehetőségre, amit nagyon szeretnék megragadni. Szeretném a csapatot segíteni, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán. Látom, tudom, sokat kell dolgozzak az elkövetkezendő időkben, hiszen igen mély a keret és jó játékosok alkotják, de állok elébe. Sok mindenkit ismerek az öltözőben, valamint az első benyomás is rettentő pozitív. Befogadó közösséghez érkeztem, kérdés nélkül mindenki segít mindenben, várom a közös jövőt” - fogalmazott a három és fél évre szóló kontraktusa aláírását követően honlapunknak Haris.
 
A szerződtetésről ügyvezetőnket, Haraszti Zsoltot is megkérdeztük: „A középpályánkra még kerestünk egy megoldást. Örülünk annak, hogy Haris Attila megérkezett, aki az NBI-et jól ismerő játékos. Debrecenben jó időszaka volt, szeretnénk, ha ismét újraépítené magát. Sok sikert kívánunk neki Pakson!”
 
Üdvözlünk és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Attila!

hariserk2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 15 31
2 Ferencvárosi TC 14 27
3 Fehérvár FC 15 24
4 DVSC 15 24
5 Puskás Akadémia FC 15 24
6 MTK Budapest 15 21
7 Kecskeméti TE 15 20
8 DVTK 15 20
9 Újpest FC 15 20
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 14 14
11 ZTE FC 15 14
12 Kisvárda Master Good 15 11
15. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:3
  -   0:0
  -   1:2
  -   3:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök