inrem0.jpg

Remili: Egységesebbek vagyunk, mint három hete

2019. máj. 06.  -  NB I.
A Haladás elleni párharcunkról beszélgettünk csatárunkkal, de kérdeztük a Kisvárdáról is.
A Haladás elleni párharcunkról beszélgettünk csatárunkkal, de kérdeztük a Kisvárdáról is.
Hogy futottatok neki a szombathelyi mérkőzésnek? 
 
Egy fokkal nyugodtabban tudtunk készülni, hiszen a nagyon várt, MTK elleni győzelem és a lőtt gól jött, ami végre megtörte a negatív szériánkat. Ugyanakkor tudtuk, hogy a Haladás elleni összecsapás is nehéz találkozónak ígérkezik. Tudtuk, hogy vendéglátónknak a győzelem az utolsó lehetősége a bennmaradáshoz, ezáltál arra is számítottunk, hogy letámadnak majd minket. 

Milyen volt a meccs képe a te szemszögedből? 
 
Higgadtan kezdtünk és kézben is tartottuk a meccset, a hazaiak pedig a labdabirtokláson felül csak egy nagy Priskin helyzetet tudtak teljesen kidolgozni, azt kapusunk bravúrral hárította. Ha jobban figyeltünk volna a kontráink lejátszására, vezetést is szerezhettünk volna. Ami a büntetőt illeti, az én meglátásaim alapján nem kellett volna befújni, de ez mindegy is, hiszen megítélték. A bekapott gól után - ahogy vezetőedzőnk is elmondta már - jobban játszottunk, ami sok pontrúgást eredményezett a javunkra. 
 
inrem1a.jpg

Milyen főbb instrukciókkal küldött a pályára mesterünk a 77. percben? 
 
Ha szabadrúgást kapunk, mind tekerjem a kapu felé, ne ívelgessünk, ne gondoljuk túl, mind menjen be közvetlenül a kapu előterébe. Így is tettem, amivel mondhatni, rámelegítettem a gólomra. 

Mi történt pontosan annál a bizonyos szögletnél a hosszabbításban? 
 
Több csapattársamnak is szóltam, hogy ne álljanak a szokott helyre, hanem konkrétan a kapu közvetlen közelébe helyezkedjenek, hiszen megpróbálom úgy berúgni a lasztit, hogy azon csak minimálisat kelljen csúsztatni. Hála Istennek úgy is a hálóban kötött ki a labda, hogy senkinek sem kellett beleérnie. Érdekesség, hogy a többi társamnak előbb leesett, hogy kiegyenlítettünk, mint nekem, ha én is azonnal látom, Paksig szaladtam volna örömömben, ebben a többiek megakadályoztak, hisz’ a nyakamba ugrottak. 

Mit adhatott ez az utolsó perces pontmentés a csapatnak? 
 
Ilyenekből lehet meríteni igazán a következő meccsekre. Például, ha az MTK ellen nem győztünk volna, szerintem itt sem tudtunk volna kiegyenlíteni az utolsó utáni pillanatban. Így, ebből táplálkozva, nagyon remélem, győzni fogunk a Kisvárda ellen. Sajnos a többi pályán olyan eredmény született, hogy ha nyertünk volna, akkor is ugyanebben a győzelmi kényszerben lennénk, mint amiben most vagyunk. 
 
inrem3.jpg

Szombaton a Kisvádrát fogadjuk, mire számítasz? 
 
Fontos mérkőzés lesz, ahol kötelező a győzelem, hogy elkerüljük a veszélyzónát. Úgy érzem, most sokkal egységesebbek vagyunk, mint voltunk akár három fordulóval ezelőtt, ennek meglehet az eredménye. Fontos, hogy egymást segítve, stabilan hozzuk a sikert. Mindegy ki lesz a pályán, milyen gólt szerzünk, szépen játszunk vagy sem, győznünk kell! Bízom a csapatban, és úgy gondolom, azon az úton kell továbbmennünk, amit az elmúlt két hétben elkezdtünk, és akkor meglesz a mindennél fontosabb három pont. 

Hazai pálya, szurkolói segítség… 
 
Igen, szurkolóink fantasztikusak, hisz’ elkísértek bennünket a messzi Diósgyőrbe és Szombathelyre is, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. Reméljük, minél többen kijönnek az idei szezon utolsó hazai találkozójára is, amivel nagyban segítségünkre lehetnek. Szeretnénk velük együtt szépen zárni az idényt stadionunkban.
 
inrem2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök