hahnosz20b.jpg

Hahn onnan folytatná, ahol a PAFC ellen abbahagyta

2020. dec. 21.  -  NB I.
Az őszi idény gólkirályával beszélgettünk teljesítményről, kihagyásokról és természetesen a tavaszról.
Az őszi idény gólkirályával beszélgettünk teljesítményről, kihagyásokról és természetesen a tavaszról.
banner_magy2.jpg

Kezdésként: hogy láttad a csapat őszi szereplését?
 
Sajnos ismét azt kell mondjam, hullámoztunk, ez, úgy látszik, már szokásunkká vált. Rosszul indultunk, aztán jött egy felfelé ívelő szakasz, jó szereplés, aztán a végét megint elrontottuk egy kicsit. Összességében viszont nem vagyunk rossz pozícióban, stabilan a középmezőnyben állunk, mindösszesen négy pontra a dobogótól. Huszonegy egységünk pedig néggyel több, mint tavaly ilyenkor.

A te teljesítményedből - ha levesszük a kényszerpihenőket - ugyanakkor mintha kezdene eltűnni a hullámzás. Ontottad a gólokat, és kilenc találatoddal az ősz gólkirálya lettél…
 
Valóban, egyénileg nem éreztem rossznak ezt az idényt. Persze volt egy-két meccs, ami lehetett volna jobb is, például az utolsó két mérkőzés, amin játszottam a Kisvárda és az Újpest ellen. Soha nem szabad olyat mondani egy sportolónak, hogy elégedett, tehát én sem vagyok az. Bízom benne, hogy tavasszal onnan tudom majd folytatni, ahol mondjuk a Puskás Akadémia ellen abbahagytam.

Megemlítettük a kényszerpihenőket, november 27-én láthattunk utoljára a pályán, tehát négy fordulót is kihagytál az idény végén betegség miatt. Mi volt ez pontosan, jobban vagy-e már?
 
Sajnos az újpesti összecsapás után újra pozitív koronavírus-teszteredményt produkáltam, így azonnal karanténba kerültem. Mivel tavasszal már egyszer voltam, az elején arra gyanakodtam, hogy biztos csak valami hiba volt a teszttel, aztán jöttek a tünetek. Náthás lettem, íz-szaglás zavarom és száraz köhögésem volt, és, bár ezek egy hét után elmúltak, a negatív teszt csak az utolsó forduló előtt egy nappal jött. Mostanra már minden rendben, januárban remélhetőleg tehát már a csapattal kezdek.
 
 hahnosz20c.jpg

Ha egy meccset ki kellene emelni az őszből, melyik lenne az?
 
Egyértelmű! A Puskás Akadémia elleni mérkőzésünk mind a csapatnak, mind pedig saját magamnak is jól sikerült. Nem biztos, hogy a játékunk ott volt a legtökéletesebb, viszont eredményességben ott voltunk a leghatékonyabbak.

Rövid téli szünet elé nézünk, január 3-án kezdődnek az edzések, 23-án bajnoki forduló…
 
Igaz, rövid lesz, de épp ezért nagyon nem is tekinthető leállásnak, ami azért jó, mert nem ülepszik le az erőnlét, ez pedig nekünk jól szokott elsülni.

Nem régi hír, hogy a tavasz túlnyomó részt szerda-szombat ritmusban fog lemenni, mivel az előzetesen kiírtnál előbb kell befejezni a bajnokságot, és még ott a MOL Magyar Kupa is. Mit gondolsz erről a megfeszített tempóról?
 
Én szeretem! Tavaly pedig be is jött a csapatnak, hisz’ az a szezonzárás is ilyen rohamtempóban volt, és azokon a meccseken nagyszerű eredményeket produkáltunk. Bízom benne, hogy ez most is így lesz. Persze az idősebb játékosoknak talán egy kicsit nehezebb lesz a kevesebb regeneráció miatt, de megoldjuk.

hahnosz20a.jpg

Eredményekre lefordítva ezt, milyen tavaszt vizionálsz?
 
Szeretném, ha semmiképpen sem a kiesés ellen kellene az utolsó fordulókban küzdenünk, sokkal inkább nagyobb dolgokért. Reális cél lehet az erős középmezőny, viszont ehhez alap mentalitásnak kell lennie, hogy oda is tartozunk. Ha ezt a pályára is kivisszük, akkor a végén akár még feljebb is nézelődhetünk, merészkedhetünk.
 
Egyénileg pedig szeretnék a góllövő lista élmezőnyében maradni, mondhatom ezt célként is.

Ehhez hol kell majd meglódulnunk a hátralévő tizenhét meccsen?
 
Véleményem szerint elsődlegesen meg kellene húznunk a tavasz legelejét, jó lenne rögtön az elején kilenc pontot gyűjteni, aztán pedig a folyamatosságra koncentrálni, semmilyen helyzetbe nem belekényelmesedni. A ki-ki meccseket rendre a mi oldalunkra kellene billenteni, azzal pedig elhúzhatnánk a tabella aljától. A nyugodt, biztonságos bajnoki hajrában felszabadult játékot is mutathatnánk, amit további értékes egységeket jelentene.

Zárásként: jönnek az ünnepek, hol és hogy töltöd?
 
A negatív tesztjeimnek hála, és a szabályokat maximálisan betartva a családommal töltöm. A feleségemmel nagy a boldogságunk, hiszen örömmel jelenthetem, úton van a kis utód is, szóval Covidos év ide vagy oda, szerencsére igazán szép és örömteli lett az esztendő vége.
 
hahnosz20d.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök