Nagy Gergely az ünnepek alatt sem áll le
2021. dec. 22. - NB I.
Kapusunk mindent megtesz, hogy januárban már a többiekkel kezdje meg az edzéseket.
Kapusunk mindent megtesz, hogy januárban már a többiekkel kezdje meg az edzéseket.
Nagy Gergely még november végén, a Puskás Akadémia elleni találkozónk előtti egyik edzésen sérült meg. Hálóőrünk reccsenést érzett a térdében, majd a vizsgálatok porcsérülést, leválást, szakszóval meniszkusz sérülést mutattak ki, amit aztán huszonhatodikán meg is operáltak. A műtét nagyszerűen sikeredett, de lássuk, hogy áll kapusunk rehabilitációja, hiszen - ahogy azt akkor nyilatkozta - a téli felkészülést már teljes értékűen szeretné kezdeni.
„Ünnepek ide vagy oda, nem állhatok le! Ahhoz, hogy a többiekkel együtt kezdjem az új évet, pont ez a két hét a legintenzívebb számomra. Most kell nagyon megnyomnom, rehabedzőnkkel folyamatosan dolgozunk, a karácsonyi napokra pedig vittem haza magammal felszereléseket, de futhatok is már. A felépülésemmel - hála Istennek - minden a terv szerint halad, tehát elengedhetetlen, hogy folyamatosan dolgozzak az előttünk álló hetekben is” - így Nagy honlapunknak, aki azt is elárulta, várja már, hogy január elejével véget érjenek a száraz edzései, és ismét labdás tréningeket végezhessen.
Hajrá, Geri!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 32 | 71 | |
2 | PAKSI FC | 32 | 55 | |
3 | Fehérvár FC | 32 | 53 | |
4 | Puskás Akadémia FC | 32 | 52 | |
5 | DVSC | 32 | 48 | |
6 | DVTK | 32 | 44 | |
7 | ZTE FC | 32 | 43 | |
8 | MTK Budapest | 32 | 43 | |
9 | Kecskeméti TE | 32 | 42 | |
10 | Újpest FC | 32 | 37 | |
11 | Kisvárda Master Good | 32 | 31 | |
12 | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 32 | 20 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök