![ferenczispartat2.jpg](/e107_images/newspost_images/ferenczispartat2.jpg)
Ferenczi István a dupla Spartathlonon bizonyított
2022. nov. 29. - NB I.
Erőnléti edzőnk mindene a futás, tavaly után idén is elindult a 490 kilométeres távon.
Erőnléti edzőnk mindene a futás, tavaly után idén is elindult a 490 kilométeres távon.
![banner_magy2.jpg](/e107_images/newspost_images/banner_magy2.jpg)
A dupla Spartathlon a klasszikus Athén és Spárta közti táv oda-vissza verziója, mely így összesen 490 kilométert és 6400 méter szintemelkedés jelent. Nem csoda, ez a világ leghosszabb aszfaltos ultrafutóversenye. Az immáron hetedszer megrendezett próbatétel idén november 24-én hajnali ötkor rajtolt Athénból. A magyar mezőnyben pedig ott volt erőnléti edzőnk, Ferenczi István is, aki tavaly már kilencvennyolc óra alatt teljesítette a majd’ félezer kilométert.
„Idén féltávnál kiszálltunk” - kezdte beszámolóját honlapunknak Ferenczi. „Ezúttal nehézkes utunk volt, a társamnak gyomorproblémái adódtak, és a két alvópont sem volt a legjobb. A pihenők zajosak, hidegek voltak, így inkább tovább futottunk, és igazi alvás nélkül érkeztünk Spártába. Bőven az előre meghatározott negyvenhárom órás szintidőn belül jártunk a féltávnál, ám addigra a cimborám nagyon legyengült, és nekem sem volt még olyan tapasztalatom, hogy mit is eredményez több mint ötven óra alvás nélküli futás, hiszen a következő pihenési lehetőségig már annyi lett volna mögöttem. Most tehát végül a sima Spartathlon jött össze negyven óra alatt. Összegezve, még így is egy nagyon jó verseny volt. Ismét a tűrőképességem határán voltam, hiszen ébren ennyi időt még nem futottam, de úgy érzem, megint csak erősebb lettem tőle, élveztem” - fogalmazott a korábbi kilencszeres válogatott futballista, Waltner Róbert vezetőedzőnk segítője.
Erőnléti edzőnk élete a futás, amit profi pályafutása befejezése után kezdett. A kisebb versenyeket félmaratonok, aztán maratonok, majd az ultratávok követték. „Persze szeretnénk jövőre is jönni, de ugyanakkor a munkám mellett folyamatosan új kihívásokat keresünk a társammal. Más hosszabbtávú versenyek is felkeltették már az érdeklődésünket, például a dupla Ironman küzdelmei is” - árulta el jövőbéli terveit Ferenczi, akinek ezúton is még egyszer gratulálunk.
![ferenczispartat1.jpg](/e107_images/newspost_images/ferenczispartat1.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 0 | 0 |
2 | ![]() | Nyíregyháza | 0 | 0 |
3 | ![]() | Győri ETO FC | 0 | 0 |
4 | ![]() | ZTE FC | 0 | 0 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 0 | 0 |
6 | ![]() | UTE | 0 | 0 |
7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 0 | 0 |
8 | ![]() | DVTK | 0 | 0 |
9 | ![]() | Kecskeméti TE | 0 | 0 |
10 | ![]() | Fehérvár FC | 0 | 0 |
11 | ![]() | DVSC | 0 | 0 |
12 | ![]() | Ferencvárosi TC | 0 | 0 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök