hetiprog221128a.jpg

Újra edz az NBI, öt mérkőzés a héten

2022. nov. 28.  -  NB I.
Így fordulunk az év utolsó hónapjára - Heti program
Így fordulunk az év utolsó hónapjára - Heti program
banner_magy2.jpg
 
Alig két és fél héttel az utolsó, győztes Újpest elleni NBI-es mérkőzésünk után (3-1) első számú csapatunk november 30-án, szerdán újra edzésbe áll. Teszik mindezt Szabó Jánosék a szintentartás végett, hiszen a téli rendezésű labdarúgó-világbajnokság extra hosszú félidős szünetet hozott az OTP Bank Ligában is, az első tavaszi fordulóra még január 28-ig várnunk kell. Az ünnepekig tartó edzésekről korábban ITT írtunk, de természetesen a következő hetekben is folyamatosan foglalkozunk majd NBI-es gárdánkkal, tréningjein történtekkel. Hajrá, srácok!
 
Tartalékcsapatunk NBIII-as bajnokságában előrehozott tavaszi fordulót rendeznek, hiszen a huszadik fordulóval búcsúztatják a 2022-es naptári év küzdelmeit. Vasárnap a szokott időben a Dunaújváros érkezik városunkba. U16-os együttesünk a második fordulóban elmaradt mérkőzését pótolja csütörtökön, ellenfele a Ferencváros lesz idehaza. U14-es csapatunkhoz a Zalaegerszeg látogat a hétvége első napján. U13-as és U12-es fiaink Felcsúton zárják az idényt szombaton. 
 
Hajrá, Paks! 
 
Részletek:
 
NBIII. Közép csoport, 20. forduló
2022. december 4., 11:00
PAKSI FC II. - Dunaújváros
Paks, PAKSI FC Stadion
 
banner_pse.jpg

U16 Kiemelt Csoport, 2. forduló
2022. december 1., 13:00
PAKSI FC - Ferencvárosi TC
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 Alap Csoport (nyugat), 13. forduló
2022. december 3., 12:00
PAKSI FC - ZTE FC
Paks, PAKSI FC Stadion

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 13. forduló
2022. december 3. 12:00
Felcsút SE - PAKSI FC
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 13. forduló
2022. december 3. 12:00
Felcsút SE - PAKSI FC
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
 
hetiprog221128b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök